Ötéves a Magyar Gárda. Amit amúgy betiltottak. Majd újjáalakult, illetve elkezdett osztódni. Ezzel hülyének nézte a magyar bíróságokat, semmibe vette a törvényeket és aláásta a jogbiztonságot, amit amúgy meg akarna védeni. Ja bocs- az a közbiztonság. Normális országban a kettő együtt jár, de ez nem az. Mindenesetre, a Gárda tagjai, szimpatizánsai, támogatói összegyűltek a Hősök terén a születésnapot megünnepelni. Ugyanis 2007-ben ezen a napon, augusztus 25-én avattak először gárdatagokat, Sólyom László ablaka alatt, Wittner Mária fideszes parlamenti képviselő közreműködésével. Egyesek úgy gondolták, hogy ezt az évfordulót meg kell ünnepelni. Mások azt, hogy ez a magyar történelem egyik szégyenfoltja. Én utóbbiakhoz tartozom.
Előbbiek fél négyre voltak összehívva a Hősök terére., utóbbiak háromra egy Andrássy úti házhoz. Én három után érkeztem meg két társammal, így már egyből a Hősök teréhez mentünk. Ott pár száz gárdistaszerűség és civil támogatójuk volt a téren, míg az egyik sarokban tömörült néhány tucat ellentüntető. A gatyarohasztó melegben már ez is eredmény. Az utca túloldalán, a Szépművészeti Múzeumnál pedig ott volt Dániel Péter és csapata. Először a téren levőkhöz mentem, üdvözöltem az ismerősöket, majd Dánieléknek javasoltam, hogy egyesüljön a két rész, ők elindultak a tér sarkához, ám ekkor néhány szervező odaállt és jelentőségük teljes tudatában beálltak közénk és a téren levő tüntetők közé. A zebra közepén. Széljobbos intelligencia, ugye...Közölték, hogy oda Dániel Péter nem mehet, mert épp az ő rendezvényük zajlik. Megkérdeztem, hogy a zebra is övék-e, erre válaszul csak egy fenyegetőnek szánt "Maraggyá csenben!"-re futotta. Közöltem, hogy nem maradok, erre pár pillanatig fenyegetőnek szánt tekintettel néztek felém, majd annyiban maradt a dolog. Ekkor megjelent egy rendőr, akinek a kérésére visszamentünk a Múzeum előtti gyepre, ahol egy fenyőfa árnyékában gyülekeztünk. Miközben a téren beszélt az éppen aktuális szónok, kétségtelenül roppant okosakat és hazafiasakat mondva, mi ott ácsorogtunk és kedélyesen beszélgettünk nácikról, a német szélsőjobbellenes razziákról, meg Szegedi Csanádról. Közben néztük, nem jön-e egy-egy jobbos provokátor, természetesen jöttek. Kedvencem az öreg néni volt, aki közölte Dániel Péterrel, hogy ő Kun Béla, illetve megtudtuk tőle, hogy mi lőttük őt a Dunába. Majd elgyalogolt a naplementében Dózsa György út felé. Érdekes epizód volt még, amikor egy fiatallal kezdtünk el arról beszélni, hogy az árpádsáv, az nem jobbikos szimbólum. Ő maga amúgy mindegyik pártot rühelli, szerinte az országot le kéne égetni és nulláról újrakezdeni. Egy nol.hu-s újságíró odament és lekamerázott minket, nem azért, mert érdekes dolgokról beszélgettünk, hanem azért, mert egyáltalán beszélgettünk. Sajnos Magyarországban már ez is kuriózum...
A két óra alatt megtudtuk, hogy nem szép dolog, hogy vittünk egy DK-s transzparenst, mert így úgy fog kinézni, mintha mindenki DK-s lenne. Én azt mondtam, hogy miért nem hoztak a többiek is, az lenne a normális! Erre azt felelte az illető, akivel erről beszéltem, hogy az ellentüntetés Facebook-eseményének KOMMENTJEI között megbeszélték, hogy jelvények lehetnek mindenkin, de táblát, molinót senki ne hozzon! Hát kösz! Más dolgom sincsen, minthogy az ellentüntetés Facebook-eseményeinek kommentjeit bogarásszam! Mi a francnak nem tüntették fel ezt az esemény leírásában, ahol nagyobb eséllyel olvassa mindenki?! "Mert Szőke Sándor, a szervező, úgy kutyafuttában csinálta meg az eseményt!"- hát az látszott is. De akkor annak ez az eredménye: kevés ember, kis kommunikáció. Sajnos ebben látható előnnyel rendelkezik a Jobbik: nagyon tudnak mozgósítani és szerveződni. De hát van rájuk pénz Szegedi Csanád EU-s költségkeretéből, Pörzse Sándor lakhatási támogatásából...
Időközben megkérték Dániel Pétert, hogy hagyja el a helyszínt, mert "Az állatok etetése és hergelése szigorúan tilos", nem akartak a rendőrök fölösleges balhét vele. Egyre-másra szállingóztak el az ellentüntetők, hiszen nincs mindenkinek kedve a majdnem negyven fokban aszalódni csak azért, hogy nácikat (tudom, egyesek pl. a Dániel Pétert lekunbélázó néni szerint a gárdisták/jobbikosok/nemzeti radikálisok nem nácik, de ha valaki úgy viselkedik, úgy kommunikál, úgy beszél és úgy is néz ki, mint egy náci,akkor én azt nácinak fogom hívni) nézzenek megfőni. Mint később megtudtam, a sok okos hazafi közül egynéhányan ki is dőltek.
Végül hatan maradtunk, abból három DK-s. Néztük, ahogy elszállingóznak a hazaffyak, amikor néhányan elkezdtek felénk szállingózni. Ezt észrevette a rendőrök ott álló szakasza, akiket valószínűleg parancsnokuk jóelőre odarendelt a közelünkben, pont az ilyen esetekre.
Az a helyzet alakult ki, hogy voltunk mi, hat ellentüntető, plusz egy francia újságíró, körülöttünk két sornyi rendőr, körülöttük 30-40 üvöltöző, akik különféle dolgokat kiabáltak be hozzánk. Mi megőriztük az önuralmunkat, és igyekeztünk nem visszakiabálni, bár egyikőnket többször vissza kellett fogni. Én csak egyszer kiáltottam vissza, amikor azt kiabálták nekem, hogy "Koppány, miért nem szereted a magyarokat?", ami abszolút baromság, hiszen én is magyar vagyok. Annyit reagáltam: miért, nem szeretem? De egyébként nem sokat hederítettünk a bekiabálásokra, hozzájuk lehet szokni. Volt köztük persze zsidózás is, de csak burkoltan, rafináltan: "Indul a vonat..."- hogy hova, azt a skandáló nem határozta meg, de a tájékozottak sejthették, hogy Auschwitzra gondolt, a focimeccseken legalábbis azt szokta skandálni a B-közép, és hát a gyökerek közösek...
Egyik okos jobber a fenyőfában bújkálva próbált meg keresztülférkőzni hozzánk, aminek az árnyékában álltunk, de a rend éber őrei lefülelték és visszazavarták, elvtársai meg jól ki is nevették. A sok fenyőtűvel magán esetleg új értelmet adott a már eleve ismert és népszerű "Sün!"-fogalomnak...
Végezetül megbeszéltük a rendőrökkel, hogy körbevesznek minket és elkísérnek a metróállomásig, ahol mindenki utaz egy darabig, aztán szétszéledünk. El is indultunk, rendőrök és zsidózók által körbevéve. Ekkorra már elengedték magukat a "nemzeti oldal" támogatói, harsogott a "Mocskos zsidók!". Megkérdeztem a balomon haladó rendőrt, hogy nem lehetne-e fellépni ez ellen, hiszen ez rasszista uszítás. Nemet intett. Az csak Európában módi. Végül elértünk a metrólejáróig, lementünk a lépcsőn. Aggódtam egy kicsit, nehogy ekkor elkezdjenek dobálni, vagy köpdösni, de ennyi kreativitás és rögtönzőkészség már nem volt bennük. Én még utoljára felfelé fordítottam a tekintetemet és fürösztöttem az arcomat a felénk áramló gyűlöletben. A metróállomás túloldalára lecsődült néhány náci, akik tovább skandáltak, de a túloldalt érkező metrószerelvény félbeszakította őket, pardon, a mondandójukat. Majd megérkezett a mi metrónk, beszálltunk több rendőr kiséretében és elindultunk a biztonság felé. Ekkor szakadt ki a stressz két társamból, egyiknek csak bepirult a szeme, de a másik sírva fakadt. A csodálkozó utazóközönségnek elmeséltük, hogy a gárdaszülinapról jövünk, ahol színes kalandokban volt részünk, csupa izgalom és móka-kacagás! A legtöbben együttéreztek velünk, és osztoztak undorunkban, amit ez iránt a majdnem-nyilas csőcselék iránt érzünk. Végül leszálltunk a Deák térnél és mindenki ment haza a maga útján.
Történt mindez Budapesten, 1944 2012. augusztus 25-én.
Az utolsó 100 komment: