Koppány mondja

„Zuzuval társalogni olyan volt, mint sajtreszelővel rejszolni. Enyhén szórakoztató, de leginkább fájdalmas.”

-Ford Fairlane kalandjai-

Remélem, senki nem volt olyan naiv, hogy igazán elhitte: a most hétfői kávézáson majd összeborul bal- és jobboldal, belátják a felek eddigi hibáikat és elkezdenek fénylő szemekkel együtt dolgozni, hogy visszatérjen a közbeszéd legalább egy idealizált ’90-es évekbeli színvonalra. Persze, hogy nem. Előre sejthető volt, hogy Bayer Zsoltika azt fogja újra elmondani, amit már a blogjában leírt: hogy a csúúúúnya liberálisok Facebook-kommentekben fenyegetik szegény galamblelkűt, aki amúgy nem bazmegolna ilyen veszettül, csak hát rá van kényszerítve. Ő mindig csak visszaüt, szóval nem egyedül tehet róla, hogy olyan a közbeszéd, amilyen. Mert azok a veszett liberálisok folyton bántják szegény 1,8 millió fideszest, akik emiatt lassacskán minden éjszaka telesírják a párnájukat! Hiszen ezek KOMMENTET ÍRNAK A FACEBOOKON! Hú. (Az mondjuk egy érdekes motívum, hogy ő, aki komoly újságírónak vallja magát, és ezt fennen hangoztatta is, facebookos kommentekhez és tumblr-es posztokhoz méri magát és a közbeszédre gyakorolt hatását. Lelke rajta.)

Az ellenzéki főszereplők, Szél Bernadett és Gulyás Marci úgy kezelték az eseményt, ahogy politikusoktól várható: lehetőségként a saját maguk és politikájuk promotálására. Rendben is van ez, a politikusnak az a dolga, hogy eljuttassa az üzenetét a szavazókhoz, és ezzel a kávézással újabb felület nyílhat meg. Ráadásul jót is tesz politikusaink imázsának, ha azt sugallják, hogy azon dolgoznak eme vérzivataros időkben, hogy a közbeszéd színvonalán emeljenek.

Csakhogy itt most nem random beszélő fejjel ültek le smúzolni, hanem azzal, aki az elmúlt tíz évben a legtöbbet tette azért, hogy az a színvonal olyan mélyen legyen, ahol most van. Az abszolút fideszes trollkommentelő, ahogy Orbán Viktor Facebook-profilja viselkedne, ha lenne neki. Aki fideszes létére kurucinfó-színvonalú cikkekkel zülleszti az egyébként is morális gödörben leledző „polgári” (szigorúan idézőjelben) oldalt. Nem csoda, hogy ellenzéki térfélen nagy felhördülés követte a kávézás bejelentését. Elvárható, hogy ha egy ilyen alakkal konfrontálódik az ember, az tényleg konfrontálódás legyen először, nem pedig kvaterkázás, pláne ne béketárgyalás. Túl sok van a rovásán ahhoz, hogy csak úgy el lehessen felejteni és meg lehessen bocsátani az eddigi ámokfutását! Sajnos ez fájóan hiányzott a (nem is tudom, vitának nem hívnám) találkozásból. Pedig Marci, Detti és a TASZ szurkolói megérdemelnék, hogy defenzívában lássák azt, aki őket évek óta főállásban gyalázza. Muníció lenne bőven:

• Kezdetnek meg lehetne kérdezni, hogy vajon a beszélgetés alatt és után is üldözöttnek és fenyegetettnek kell-e éreznünk magunkat?

• Aztán ha már uszításról van szó, és annyira nem bírja Zsoltunk gyomra a népharag emlegetését, mit szól ehhez a fiatalemberhez, aki szerint „az a hatalom, amelyik nem hajlandó a társadalom megszerveződő erőivel tárgyalni, az csak magának tehet szemrehányást, ha később rálőnek”

S aztán sorban jöhetnének a szembesítések a saját hajlékony gerincével:

• Például hogy van az, hogy a 24.hu interjújában azt mondja, tilos a pápa hivatalának nevével szóviccelni, majd simán demens vénembernek vagy gazembernek nevezi az aktuális pápát?

• Vajon a 2008-ban kiírt népszavazást miért nem a NEM szektája győzelmének írta le, ellentétben az olimpiáról kiírandó népszavazással (amit a kormány visszavonulása miatt népszavazás nélkül nyert meg a NOlimpia mozgalom)?

• Komolyan el kéne hinnünk, hogy olyan ártatlan, hogy a „Cohen, Cohn-Bendit és Schiff” nevek felsorolása és a „bűzlő végtermékek” összekapcsolása nem tűnik neki büdös zsidózásnak, de amikor egy mondatban emlegeti Tóta W a közmunkát és Orsós Róbert MTV-tudósítót, akkor hirtelen nyilvánvaló a rasszista felhang?

• S mit is gondol Horthyról? Mert 1994-ben még (szemét internet, hát tényleg mindent megőriz!) a hatalmi elit kudarcának és szégyenének írta le a Horthy-újratemetést, most viszont már szívén viseli a Kormányzó Úr síremlékére elhelyezett koszorúk sorsát is.

Végül visszakanyarodva a „ki kezdte az uszítást?!” témához: tud-e olyat, ami a „Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben…” szövegnél régebbi, agresszívabb, és ugyanúgy mainstream médiában jelent meg, nem a kurucinfón? Mert szerintem ezt a mondatot nyugodtan tekinthetjük az első lépésnek a lejtőn lefelé. Amit külön aláhúz a tény, hogy amióta Bayer Zsolt uszít a Magyar Hírlapban, vagy bárhol máshol, azóta például fideszes pultot még nem rúgtak fel, ellenben ellenzékieket bőven. Mégis Bayer akarja Facebook-kommentek mögé bújva elkenni a felelősséget?!

Úgy gondolom, Bayer Zsolt különleges nimbuszán eléggé sokat rombolna, ha így tételesen bebizonyosodna róla, hogy bizony ő is egy gumigerincű Hendrik Höfgen, aki érti az idők szavát, és együtt üvölt a farkasokkal, sőt, vezeti a kórust. Ugyanolyan szélkakas, ugyanúgy a központi elvárásnak felel meg, mint a fideszes propagandisták legalját képviselő (bár erős a verseny) 888, akik még a karikatúrát is lecserélik, mert épp olyanra szóltak be, akinek még be kell nyalni.

Miután így helyére került Bayer Zsoltika, már beszélhetünk arról, hogy hogyan alakítsuk ki a civilizált viszonyt vele és a többi propagandistával. Lehet, hogy végül úgy, ahogy Demszky Gábor…

Addig is, tudjuk Bayerről, hogy nagyon szeret idézni. Találtam egy idézetet, ami igazán leírja őt.

Orwell: 1984

„A paprikajancsiszerű, gyűlölettől eltorzult figura egyik markával a mikrofon nyakát szorongatta, miközben másik, csontos karja végén óriásinak tűnő mancsa fenyegetően markolászta a levegőt a feje fölött. A hangszórók jóvoltából ércesen csengő hangja a kegyetlenkedések, mészárlások, deportálások, fosztogatások, rablások, fogolykínzások, a polgári lakosság ellen intézett bombatámadások, propagandahazugságok, orvtámadások, megszegett szerződések végtelen sorozatáról üvöltözött. A szónokot hallgatva szinte lehetetlenség volt állításait el nem hinni s aztán fel nem dühödni rajtuk. A tömeg őrjöngése szinte pillanatonként felforrt, s a szónok hangját ezer meg ezer torokból fékezhetetlenül feltörő vadállati ordítás harsogta túl. A legvadabbul az iskolás gyerekek visítottak. Körülbelül húsz perce beszélt a szónok, mikor küldönc rohant fel az emelvényre, s egy cédulát dugott a markába. A szónok kibontotta és elolvasta, anélkül hogy félbeszakította volna a beszédét. Sem hangja, sem előadásmódja, sem mondanivalójának tartalma nem változott semmit, csupán a szavak lettek hirtelen mások. Kimondott szavak nélkül is a megértés hulláma fodrozott végig a tömegen. Óceánia Keletázsia ellen visel háborút! A következő pillanatban iszonyú kavarodás támadt. A teret díszítő zászlók és plakátok mind rosszak! Legalább a felükön nem megfelelő arcképek vannak. Ez szabotázs! Goldstein ügynökeinek a műve! Zajos közjáték következett, amelynek során a plakátokat letépték a falakról, a zászlókat összehasogatták, és rájuk tapostak. A Kémek csodálatosan dolgoztak: felmásztak a háztetőkre és levagdosták a kéményeken lengő lobogókat. De két-három perc alatt vége volt az egésznek. A szónok, még mindig a mikrofon nyakát szorongatva, előregörbült vállal, szabad kezével a levegőt markolászva, megállás nélkül folytatta beszédét. Még egy perc, s a vadállati bosszúüvöltés ismét kitört a tömegből. A Gyűlölet pontosan úgy folyt tovább, mint azelőtt, csak a célpontja változott meg.”

Időről időre valaki nagyon okos elejti azt a mondatszerkezetet, hogy „most nyerte meg Orbán a következő választásokat”. A sok fűzfaelemző pl. minden árvíznél kijelenti nagy okosan, hogy azok a videók, ahogy Egyeske hősiesen áll a gáton, egyenesen vezetnek ahhoz, hogy két év múlva a Fidesznek lesz többsége az aktuális szavazáskor. Most épp a Botka László körüli töketlenkedés kapcsán indított ezzel a kicsit sem hatásvadász felütéssel az egyik válasz.hu-s önkéntes mérvadó.
Persze nem meglepő ez a tízmillió szakértő országában, ahol (azt hiszem, Hofi mondta) „az ész van a legigazságosabban elosztva, mert mindenki azt hiszi, neki egy kicsit több jutott”. Nagyon szeretnek az emberek megaszondani itt is, de máshol is. Mikor rákerestem arra a két szóra, hogy „Orbán” és „megnyerte”, a Google első oldalán az elmúlt két évből kettőben volt több olyan írás is, ami erről szólt. Persze nem kell nagy jóstehetség ehhez, szerintem a 2014-es választásokkor sem adtak nagy oddsokat a fogadóirodák az ellenzék győzelmére. Mégis baromság pacekba kijelenteni, hogy „ez és ez hozza el XY győzelmét”. Orbánnak az árvíz, az Erzsébet-utalvány, a rezsicsökkentés ugyanúgy nem hoz tuti sikert, ahogy az ellenzéknek sem fog a feltétel nélküli ingyenpénz, az előválasztás, vagy az épp aktuális messiás (Bajnai, Juhász Petya, vagy az eheti sztár Vaci Laci)

Nem, gyerekek, nincs csodafegyver, nincs Messiás, nincs könnyebbik út. Vérverejtékmunka és könnyek vannak, sok. Meg fogaknak csikorgatása. Abból lesz kormányváltás, nem pedig valamiféle csodafegyverből, pláne nem deus ex machinából.

Mindkettő triviálisnak tűnhet, de mindkettő baromi fontos. (Jó, tudom, most én vagyok, aki megaszond, mentségem, hogy én ezzel kicsit többet foglalkoztam, élesben is, mint a megannyi fotelelemző nopláne fotelforradalmár.)

A választópolgár ugyanis nagyon kényelmes és nem szeret lutrizni. Ha a kormányzatnak sikerül meggyőznie a választót, hogy tudja, merre halad, és csinál valamit, az már a választópolgároknak általában elég ahhoz, hogy hatalomban tartsák a kormányt. De hogyha a kormány ótvaros rosszul kormányoz (ld. mellékelt ábrán kishazánkat. Nem, nem képet rakok be, nézz körül az országban!), akkor is van egy mentsvára: az ellenzék. Ha az ellenzék (most jön a 2. pont) kormányképtelen, akkor a zistenadta nép nem fogja rájuk lecserélni a kormányt. Kicsit mint Hofi viccében, amikor a római katona hessentené el Jézus sebéről a legyeket, de az rászól: „hagyd fiam, ezek már jól laktak”. A Fidesz ez esetben nem jóllakott (sosem lesz olyan), de legalább beágyazott. Ugyan mindig tűzoltanak, de legalább felszínen maradnak. Amíg Orbán életben van, jó eséllyel nem fog összeomlani a kormányzás. Ezt jelenleg egy esetleges baloldali kormányból nem nézik ki. Nem tudják, kikből állna a kormányunk, nem tudják, mit akarunk, nem tudják, hova tartunk. Ergo inkább maradjanak a megszokott, hozzáértő gengszterek, mint a jószándékú amatőrök. Őszintén szólva, nem akkora hülyeség, mint amekkorának egyes sértett ellenzékiek hiszik. "Better the devil you know", ahogy az angol mondja.

Ahhoz meg rengeteg házifeladatot el kell végezni. Vízió, árnyékkormány, szervezeti hálózat- ezeket kell megcsinálni/erősíteni ahhoz, hogy egyáltalán labdába rúgjunk. Ha ezt nem sikerül megcsinálni, akkor nem segít rajtunk semmilyen „csodafegyver”: sem Botka, sem az alapingyenpénz, sem az előválasztás, mert azok mind csak fénylő gombok a máskülönben rusnya, szakadt kabáton. Csináljuk meg rendesen a kabátot magát végre, a gombok csiszolgatása helyett!

Reálos beállítottságúaknak mátrixban is tudom ábrázolni:

*Beismerem, a címnek csak mérsékelt köze van a mondanivalóhoz, de imádom a szóvicceket, és most különben is Botka neve fut

Beindult az 500 napos visszaszámlálás (honnan számolták ki egyesek, rejtély, na mindegy) a választásokig, megkezdődött az összefogásos tárgyalás. Helyezkedés, farokméregetés, satöbbi, bár állítólag most civilizáltabb hangulatban, jobb kedvvel vágnak bele, mint a múltkor. Lelkük rajta.

Kezdődhet annak nyálazása, hogy kit vegyenek be és kit nem. S megint felmerült az előválasztás kérdése. Amit azok a mikropártok szoktak forszírozni, akik egyébként érdemi támogatottságot nem tudnak felmutatni, viszont amilyen kicsik, annyira hangosak, nem kis részben köszönhetően az Atv-nek, ahol valós súlyukhoz képest erősen felülreprezentáltak. Ezt a felülreprezentáltságot akarják kihasználni egy nekik kedvező (pl. internetes) előválasztási rendszerrel.

Én személy szerint nem támogatom az előválasztást, energiapazarlásnak tartom és a jelenlegi politikai helyzettől és kultúrától idegennek, kontraproduktívnak. De ahhoz sem ragaszkodnék, hogy az Együtthöz, PM-hez, MOMÁhoz hasonló mikropártokat feltétlenül berángassuk egy választási szövetségbe. Nem hiányzik, hogy megint bevigyünk néhány Fodor Gábort a hátunkon a Parlamentbe. Lehet, hogy ez nem hangzik szépen, de az a helyzet, hogy ahogy a DK is megdolgozott a stabil 6-10%-áért (tudom, mert ott voltam az elejétől), úgy ez mástól is elvárható ahhoz, hogy komolyan vegyék.

Eszembe jutott viszont egy áthidaló megoldás, amivel a valós súlyt és népszerűséget is tudjuk mérni és az esetleges előkampányi vágy is kielégülhet. Tartsunk előválasztást- a pártoknak!

Induljon el egy kampány, amiben a választási szövetségben részt venni akaró pártok küzdenek aláírásokért. Legyen az a szabály, hogy az a párt lehet teljes jogú résztvevő az ellenzéki kerekasztalban, aki 50 000 azaz ötvenezer aláírást összegyűjt országosan. Ha még komolyabbra akarjuk venni a figurát, hogy tényleg olyan szervezetek döntsenek a Fidesz leváltásának módjáról, akik valós súllyal és országos lefedettséggel (tehát széleskörű rálátással a legtöbb magyar ember életére) rendelkeznek, nehezíthetünk annyival, hogy ebből minden megyében minimum 2000-nek kell összegyűlnie. Aki meg csak pl. 20 000 aláírást gyűjt össze, az részt vehessen megfigyelőként a tárgyalásokon. Aki ennél kevesebbet, azt felveszik a levelezőlistára.

Ezzel biztosítani lehetne, hogy azoknak legyen a legnagyobb szava, akik a legtöbbet teszik bele az együttműködésbe, de a minipártok is megkapnák az esélyt, hogy bizonyítsák, mégis léteznek az Atv-n (és a Körúton) kívül. Persze a részleteket ki kell dolgozni, mint pl. hogy hogyan lehet megakadályozni, hogy a Fidesz rászervezzen és hangadó ellenzéki figurát csináljon Schmuck Andorból, vagy hogy ne csalja el senki aláírások másolásával. De ha a szándék megvan, ezek könnyen áthidalható problémák, csak bele kell egyezni a résztvevőknek. Viszont jóval olcsóbb lenne, mint egy országos kampány a jelöltek között és kevesebb amortizációval is járna. Plusz mindenki meg tudná mutatni, mennyit is ér valójában (és mennyit segít a valós munka helyetti gyurcsányozás).

Szóval gyerünk pártok, vágjatok bele, helyezkedés helyett döntsön a nép! Hadd lássuk, ki mennyit ér igazából a kemény magyar valóságban! Aztán az igazi nagypályások a végén összeülhetnek kitalálni, hogy a megmaradó 150-200 napban mi a tuti módszer Orbán Viktor legyőzésére és (remélhetőleg) a Haza fényre derítésére. Addig is kellemes selejtezést!

kép: giphy.com

Visszatérő elem a nemzethyeskedő oldalon, hogy visszamutogatnak az "ellenoldalra", amikor valami svindlijük van és emiatt pellengérezik őket, vagy akár csak kinevetik őket valami túltolt blődliért. „Bezzeg ha ez vagy az a zsidókkal történne, már mindenki elhatárolódna”.

Például: „És ha az összes jelzőként használt trágárságomat a jelenlegi miniszterelnökre, kormánytagokra, fideszes és KDNP-s képviselőkre aggattam volna, ezt a díjat már réges-rég megkaptam volna – Gyurcsány Ferenctől.”- nyilatkozta Bayer Zsolt.

Most is, amikor a pomázi jobbikos képviselőtől kiinduló agybajra reagálva szivárványos drapériával vontuk be két Jobbik-iroda ajtaját, bekerült az esetről egy kép a Pesten Hallottam Facebook-csoportba. Természetesen ott is elkezdődött a szokásos hiszti: "bezzeg, ha horogkeresztet raktak volna ki egy DK-s irodára, nem nevetnének így a libsik/libbantak/liberók/liboldók!"

Egyébként, jogos lenne, teljes joggal lehetne rajtunk röhögni, ha mi rohannánk olyan pofonba, mint pl. Pomáz hős nemzettestvér védelmezői. Gondolkozzunk el egy pillanatra, miért nem szokott előfordulni mégsem az a fordított eset, amit a Hazaffyak elképzelni szoktak!

Vegyük alapul például ugyanezt az esetet! Alább a kép a "szivárványos" kerítéssel:

Fotó: Index

Mi tűnhet fel a precíz libsi szemlélőnek?

A gyalogátkelő!

Piros-fehér csíkozású!

Már-már árpádsávos!

Ekkor már lehetne "ajvékolni", hogy árpádsávos terjeszkedés, jaj-jaj. Sőt, már régóta lehetne, hiszen ez sok helyen így van. (Ferencvárosban meg zöld-fehér, tök frappáns). És ha ezen háborognának a libsik/libbantak/liberók/etc. tényleg ők is közröhej tárgyaivá válnának.

De nem válnak.

Mert nem háborognak.

Mert a liberálisok, minden hibájuk ellenére (széthúzás, okoskodás, alkalmasint elszakadás a hétköznapi emberektől), sosem lesznek akkora idióták, mint a nagy népinemzeti díszmagyarok tudnak lenni. Sorry, ez van.

Szóval kedves Nemzetthy oldal: igen, ha velünk, libsikkel történne ilyesmi, rajtunk lehetne így röhögni. De velünk nem történik, mert nekünk több eszünk van ennél. Ennyi.

Már régóta tart a vita, mit kell tenni a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezettel, a terrorizmussal és nagyobb léptékben az egész Közel-Keletre. Aztán fordulatot jelentett be, mikor Párizsban magát Európát támadták meg. Nem Európát, mint földrajzi fogalmat, hanem mint értékrendet és életformát. Úgy is mondhatjuk, hogy a Nyugatot. Meg kell védenünk magunkat, sőt, vissza kell támadni, és a fészkében megverni az ellenséget, lehetőleg gyökerestől kiirtva, hogy többet ne támadhasson meg.

Hogyan? Először is vegyük sorra, kikkel állunk szemben:

ezek éppen annyira muszlimok, amennyire Orbán Viktor keresztény. Nehogy naivak legyetek: ha a mostani magyar miniszterelnök véletlenül a Közel-Keleten születik, most valószínűleg Viktor Abu al-Orbán kalifaként magyarázná, hogy „a muszlimok döntöttek: Iszlámiát meg kell védeni!”. Azok a sunyi megélhetési politikusok, akik civilizációk közti harcot vizionálnak és azt magyarázzák, hogy minden muszlim bevándorlóval a terrorveszély nő, Európát be kell zárni, hogy „megvédjük” (tudjátok, mint a nyugdíjvagyont), azok nem jobbak, mint az iszlamista terroristák. Akik nem muszlimok.

Vagy szívatták őket az iskolában. Vagy épp kirúgták őket onnan. És most erősnek hiszik magukat, mert dzsihádosdit játszhatnak a szemétdombjukon és szerencsétleneket kínozhatnak, ahogy azt az egyik túszuk megírta. Így kell rájuk tekinteni, nem muszlimként. És ez nem propaganda, nem szépelgés, ez kőkemény stratégiai kérdés. Miért?

Mert ők pont azt akarják elérni, hogy ők legyenek „a muszlimok”, mi meg „a keresztények” és a kettő között törjön ki a háború. Azt akarják, hogy mind az 1,6 milliárd muzulmánra ellenségként, de legalábbis gyanakvással tekintsünk. Ha ezt elérik, már félig nyert ügyük van. De van egy fontos katonai alaptétel: ne azt tedd, amit tenni akarsz, hanem amit az ellenségeid nem akarnak, hogy tegyél!

Ezért fontos, hogy a menekültekkel szembeni zsigeri ellenérzést legyűrjük, és befogadjuk őket egy darabig, amíg biztonságos nem lesz hazatérni. Persze, szigorúan kell mindet ellenőrizni és regisztrálni. Akár táborokban tartani, felügyelet alatt. Senki nem beszélt szabadon lófrálásról, max. a magyar kormány buszoztatta őket tovább mindenfajta ellenőrzés nélkül. Ők meg meg fogják érteni, vagy ha nem, mehetnek vissza a hordóbombák alá. (Lehet itt riogatni a velük bejövő terroristákkal, de 1. azért vannak a titkosszolgálatok, hogy kiszűrjék őket 2. a 8 támadó közül a pénteki merényletben eddig egynél találtak szíriai útlevélnek látszó tárgyat, ami talán utalhat az elkövető vélt származására. Eközben a kitervelő és megszervező már Európában született, az apja bevándorló, aki rendesen beilleszkedett és nem is érti, a fia miért tette ezt.) De fontos, hogy nálunk legyenek és vigyázzunk rájuk! Ismét nem humanitárius okokból, hanem stratégiaiból: ha nálunk vannak és segítünk rajtuk, akkor egy részük lehet, hogy később terrorista lesz, de a nagyobb részük tisztes állampolgár, sőt, tudós, feltaláló, sportoló is lehet. Ha eltaszítjuk őket magunktól, akkor majdnem mind a radikálisokhoz fog fordulni, akik büszkén mondhatják nekik, hogy „ugye mi megmondtuk!” Ha beijednénk és mindet visszatoloncolnánk, vagy akár csak elkezdené a lakosság meg a menekültek egymást csesztetni- az lenne csak a jackpot az IS-nek! Ingyen dzsihádisták...

Most, hogy tudjuk, kikkel állunk szemben (itthon és máshol is!), a teendő: odamenni és szétzúzni ezeket a felkapaszkodott gépfegyveres trógereket! Más megoldás sajnos nincs. Nem lehet békésen. És nem lehet csak bombázással. Emberek fognak meghalni, a mieink is, mire ennek vége lesz. Bár valószínűleg a harcmezőn nem tart ki sokáig ez a csürhe, de utána majd próbálkoznak robbantgatni. Zaklatni fogják a bázisokat, a checkpointokat, és a civileket is. Megpróbálják felőrölni az elszántságot- no nem a katonákét, a hátországét. Abban bíznak, hogy az itthonmaradottak elkezdik megkérdőjelezni azt, hogy miért vannak ott a csapataink. Talán elfelejtik majd azokat, akik múlt héten meghaltak Párizsban. Tartanak majd béketüntetéseket, és követelik, hogy „bring our boys home”. De ezúttal ezt nem engedhetjük meg magunknak. Meg kell érteni mindenkinek: Európa békéje a Közel-Kelet békéjétől és stabilitásától függ. Márpedig az nem lesz meg, ha folyton félbehagyjuk a munkát. Ha a hazai közvélemény nyomására idő előtt kivonulunk, mielőtt életképes nemzetek jöttek volna létre a térségben, amelyek képesek megvédeni és fenntartani magukat. Ha megelégszünk új szétzilált Irakokkal meg új Asszadokkal, amik csak ugyanazt a véres katyvaszt termelik újra. A Nyugat akkor élhet békében, ha egyszer rendesen megfizeti az árát, kamatostul. Régi tartozást kell igazából meghirdetni, mivel a mostani káosz abban az 1920-as egyezményben gyökerezik, ahol az angolok és franciák felosztották a térséget egymás között, vonalzóval húzva gyarmati határokat, teljesen figyelmen kívül hagyva etnikai, kulturális és vallási közösségeket. Ezeknek az államoknak az egybentartásához keménykezű diktátorokra volt szükség, ami aztán ide vezetett. Emiatt is szégyelli magát egyébként sok európai és szemérmesen lesüti a szemét, ha Európa gyarmati múltjáról van szó, és ezért mondják sokan, hogy ne avatkozzunk be. Szerintem pedig pont azért kell, mert "te cseszted el, rakd is helyre te", ráadásul csak a Nyugatnak van meg az ereje, hogy rendet tegyen. És a motivációja is, vagy kell még néhány gyilkosság, hogy elég motiváltak legyünk?! Ne várjuk meg a következőt!

Újabb évfordulója telt el a trianoni békekötésnek. Ötödik éve, hogy hivatalos megemlékezés van róla. A sztenderd ellenzéki hozzáállás gondolom az lenne, hogy el kéne törölni, mert értelmetlen, mert sunyi hatalommániások politikai tőkét csinálnak abból, hogy egy sebben forgatják az ujjukat és nem hagyják száz éve behegedni és mert a jövő felé való haladást hátráltatja, ha folyton hátra nézünk.

Ez mind igaz. Én mégis megtartanám ezt az emléknapot. Miért? Mert emlékezni fontos.

Méghozzá korrekten emlékezni, és szembenézni iszonyat fontos.

Én olyan emléknapot tartanék, ahol az iskolákban különleges történelemórákat tartanának. Kitekintéssel a trianoni döntés előzményeire, kezdve a kiegyezéssel, hogy az miért volt olyan, amilyen, hogy miért lettek a magyarok smasszerok a „Népek Börtönében”, említve a kisebbségekhez való hozzáállást, a Lex Apponyit. Megemlítenék az alternatívákat is, Kossuth kütahyai alkotmányát (ami korát megelőzően széleskörű autonómiát adott volna a községeknek), a Duna-menti Konföderációt (a Kasszandra-levelet is!), de Ferenc József kísérleteit is (Októberi Diploma, és kedvencem, a Februári Pátens, ami a magyaroknak arányukhoz képest nagyobb képviseletet biztosított volna a Birodalmi Tanácsban- de nem, nehogy már a magyar urak egy törvényhozásban üljenek egyenrangúként a rácokkal, tótokkal, oláhokkal, pfejj!).

Aztán rátérnének az első világháborúra, persze megemlítve azt, hogy Tisza István ellenezte, de végül belement, és az utóéletét is, az őszirózsás forradalmat, azt, hogy a „Nem, nem, soha!” mondás Károlyi Mihálytól ered, azt, hogy ironikus módon a Tanácsköztársaság védte az országot a románoktól (persze azért, hogy fenntartsa a saját diktatúráját, terrorral és gyilkosságokkal), miközben a nagymagyar urak elárulták a harcot (amikor Julier Ferenc vezérkari főnök eljuttatta a felvonulási terveket a szegediekhez, azok az Antanthoz, azok a románokhoz) és a románok ennek köszönhetően Pestig jöttek. Majd utánuk besunnyogott Horthy fehér lovon, és a vörösterror után jött a fehérterror.

Következne aztán Trianon emlékezete és hatása a magyar politikára: hogy ez határozta meg a mindennapokat, és a magyar elit a (lehetőleg inkább a zsidók) anyját eladta bárkinek, aki három falut visszaszerzett. Ebből lett csúfos szereplésünk a második világháborúban. (Kis színesként szó lenne Rothermere lordról, aki írt egy cikket arról, hogy a magyarok igazán visszakaphatnának némi területet, sehol sem vették komolyan, de Magyarországon majdnem királlyá koronázták a fiát.)

Korrektek lennénk: végigmenne az oktatás a kommunista rendszereken is, ahol zéró érdekképviselet volt a határon túli magyarok részére, és Ceaucescu hülyére vette Pártunkat és Kormányunkat rendszeresen.

Majd eljutván a modern korhoz, lenne szó a jövőről is. Hogy lehet a hatásait helyrehozni? Először is, nem kéne folyton róla siránkozni. El kell fogadni a reálpolitikai helyzetet és kihozni valamit belőle. Schengennek köszönhetően most már minden akadály nélkül el tudunk látogatni Szlovákiába, hamarosan Romániába és Horvátországba, idővel remélhetőleg Szerbiába is. A közösségek ilyen szinten már egyesülhetnek. Ha valóban érvényesül a szubszidiaritás, akkor a magyar közösségek a helyi ügyeiket helyben intézhetik el. Ráadásul a magyar az EU egyik hivatalos nyelve is, ergo Romániában, Szlovákiában és Horvátországban is hivatalos. Ha pedig az EU-ból föderáció lesz, akkor a hatalmi központ Brüsszelben (vagy arrafelé) lesz, ahol kevésbé szempont, hogy a magyarokat szívassák, mint lehet Bukarestben, Pozsonyban, esetleg Zágrábban vagy Belgrádban.

Még perspektívát is adhatunk a fiataloknak: legyenek sikeres magyar diplomaták (ne futsalból átemelt seggnyalók, jó?!), akik az EU intézményeiben lobbiznak azért, hogy az EU általában keményebben betartassa a kisebbségvédelmi rendelkezéseket. Ebben sok ország partner lenne, nagyobb a siker eredménye, mint a folytonos cicaharc a szomszédokkal. Csak szövetségeseket kell találni!

Esetleg földrajzi kitérővel szó lehetne arról is, miért ostobaság minden revíziós elképzelés. Hogy mekkora szívás lenne például, ha a román képviseleti párt lenne a mérleg nyelve választásokkor...

Ezt taníttatnám én meg a trianoni megemlékezések napján. Persze adagolva, hogy a megfelelő korban megfelelő szinten legyen a tananyag.

Persze, ez az én nézőpontom, amit leírtam, de őszintén szeretném, ha a tananyagban ez a lehető legkevesebb részrehajlással jelenne meg. Hiszem, hogy az iskolában egyik világnézetet sem erőltethetjük a tanulókra- még az enyémet sem! Nem indoktrinálni kell a gyerekeket, hanem gondolkodásra és szembenézésre ösztönözni. Ismerjék meg minden aspektust és vonják le a saját következtetéseiket! Persze, alapból erről szól az iskola.

Mostanában a Fidesz tábora csökken, a Jobbiké inkább nő, mindkettő eléggé érthető okokból. Persze mire ezt megírom, már esélyes, hogy beálltak egy minimumnál, illetve maximumnál és csak ingáznak kicsit. De most nem erről akarok írni, hanem a harmadik játékosról: amit egyszerűen csak baloldalnak szoktak hívni, vagy néhányan demokratáknak. Ez az oldal már jó ideje stagnál.

És stagnál.

És stagnál.

Díjat érdemel az a kreativitás, amivel a szavazók tortáját osztják újra és újra, de az ettől még nem lesz nagyobb. Nem sikerült megszólítani az inaktívokat, akiknek nem dobog baloldalon a szíve (Gyurcsány neve hallatán kicsit hevesebben), akik a közép felé húznak. (Sosem ott helyezkednek el, erről később.) Miért nem?

Több ok van, az egyik az elit változatlansága, ami nem csak külcsín szempontjából probléma, hanem a változásokra való reakcióképesség, az innovativitás és a rugalmasság is csorbát szenved, de a fiatalok sem látják az előrelépési lehetőséget. Ha mindig mindenhol ugyanazok az arcok keringenek, akkor miért akarjanak politikai karriert az egyik régi pártban?!

A másik ok, amiről most írok, az a baloldal agresszív tömb-mentalitása. Innen úgy látszik, hogy jelenleg a jobbikos turbómagyarok kb. nyitottabbak és megengedőbbek, mint a demokratikus oldal. A fideszes barmok, mint Kövér László, úgy tudnak utalni a liberális véleménydiktatúrára, hogy azt az átlagember ha el nem is hiszi, de hajlik rá. Az tökmindegy, hogy orbitális baromság, de van valóságmagva. Csak gondoljunk bele: a Holokauszt tagadása és relativizálása törvényileg tiltott ma Magyarországon, ami egyébként a liberális oldalt is megosztja. Szerintem a hülyéket nem abajgatni kell hatóságilag, mert akkor mártírnak érzik magukat. Ezzel a törvénnyel sikerült elérni, hogy a jobbikosok a szólásszabadság védelmezőjének tudják néhol beállítani magukat. Ráadásul nehéz ellene érvelni az egyszeri embernek, akinek az, hogy „azt pofázik mindenki, amit akar” mint európai alapérték is sokkal könnyebben elmagyarázható, mint az emberi méltóság. Tegye fel a kezét, aki hasonlóan egyszerű félmondattal le tudja rendezni utóbbit is!

De ez csak a jéghegy csúcsa. Szeretett politikai családomban, és az MSZP-oldalágnál néha olyan dogmatikus, intoleráns, előítéletes magatartást tapasztalok, hogy fogom a fejem. Megtörtént, hogy egy szoci ismerősöm nem szépet írt Gyurcsányról, erre egy DK-s lefideszesezte.

Az a baj, hogy baloldalt most olyan a mentalitás, hogy „aki nincs velünk, az ellenünk van”. Van olyan „érvelés”, hogy „demokrata ilyet nem mond”. Még az is lehet, hogy a „jobboldal” (jobboldal a lóFaust, ugyanolyan kádáristák, csak népnemzetieskedők) lazábban és megengedőbben válogatja meg azokat, akiket kizár a nemzetből, mint a baloldal azokat, akiket kizár a demokraták közül! Ez a jelenség máshol is jelen van, olvastam USA-beli professzorok cikkeit a PC-terrorról, de ott legalább nincs hideg polgárháború, ami komolyabbá tenné a tétet. Ma egy embernek, ha politikus, pláne, baromi szigorú feltételeknek kell megfelelnie, hogy méltó lehessen a véleményformálók által szűkkeblűen mért demokrata névre. Elég egy apró botlás és a „Tolerancia-csoport” és a hozzá hasonlók online lincselést rendeznek, szegény közszereplő meg nem győzi szórni a hamut a fejére.

Ez a hozzáállás baromi kontraproduktív. Ugyanis bizonytalanok tömegét riasztja el. Akik azt látják, hogy van egy iszonyat magas megfelelési mérce, ami feltétele annak, hogy emberként fogadjanak el ezen az oldalon, ha minimálisan eltérsz ettől, akkor ne is álmodj arról, hogy itt te megszólalhass! És a bizonytalan szavazó már nem is akar megfelelni sem. Eleve jó lenne megszólítani a jobbközép szavazókat is, akik kicsit nacionalisták, akik szeretnek magyar terméket vásárolni, de pl. idétlennek tartják a nagymagyarországos tetoválást már. Vagy akiket anno a családjuk úgy nevelt, hogy a házasság az egy férfi és egy nő egyesülése, de hajlandóak beállni a demokraták sorai közé, ha ezzel csak békén hagyják őket. De egy ilyen kizárólagos hozzáállással (ami nem elsősorban az átlagos tagok, hanem a véleményformálók, a hangadók sajátja, de az bőven elég) már a balközepet is elriasztja a hangos polkorrekt kisebbség, nemhogy a potenciálisan megnyerhető jobboldaliakat is.

Márpedig a nem elkötelezett (ideológiailag nem feltétlenül képzett) átlagszavazó nélkül nem fog a baloldal kitörni a lassú végelgyengülésből. Az átlagszavazó egyébként nem teljesen középen van, hanem a középnek általában bal vagy jobb oldalán, néhol átnyúlva a túloldalra, bizonyos kérdéseknél. Balközép meg jobbközép létezik, totál centrum nem, max. azok, akik „szakértői kormányzást” akarnak, ami oximoron. Az emberek egyébként sem ideológiákat akarnak hallani, hanem azt, hogy a problémáik, amiken maguk nem tudnak segíteni, meg legyenek oldva.

Ha az egyszeri nyugdíjas arra panaszkodik, hogy „a cigány kihúzta a répát a kertjéből”, és a baloldal azzal kezdi a reakciót, hogy kioktatja, hogy „nem cigány, mert rasszizmus az etnikum alapján szortírozni”, akkor már küldi is el a kedves baloldali értelmiségit a messzi végekre szívélyesen. Ahelyett, hogy elmondanánk, hogy „természetesen ez rossz dolog, tenni kell a közbiztonság javítása érdekében, de a legjobb az okokat megszüntetni, ha kevesebb lesz a szegény, kevesebben kényszerülnek (és aztán szoknak) rá a lopásra”. Mert ahhoz, hogy közvetíthessük az üzenetünket az emberek felé, ahhoz előbb el kell érni, hogy meghallgassanak minket. Ahhoz pedig nekünk is nyitottnak kell lennünk feléjük.

Nem szabad elfelejteni, hogy minden másik ember egy másik világ, egy másik értékrend. A saját valóságában neki igaza van, és ha magunk mellé akarjuk állítani, akkor a saját világa szerint kell vele beszélnünk. Egyszer úgy sikerült Jobbik felé húzó fiatalt meggyőznöm az EU hasznáról, hogy arról beszéltem neki, hogy Schengen összehozza a határon túli közösségeket a többi magyarral. Ráadásul a szubszidiaritás elve ha érvényesül, akkor a helyi ügyeket helyben intézik, és sokkal kevesebb lehetősége lesz Bukarestnek (Pozsonynak, Belgrádnak...) törvényekkel vegzálni a magyarokat. Ez bejött. Ha jól tudom, DK-s is lett belőle idővel. De ha már az első buzizásánál ledorongolom és elhessegetem, akkor nem jutok el vele idáig.

Egy baloldalinak/liberálisnak/demokratának a kisebbségekkel, az elesettekkel, a „deviánsokkal” szemben könnyű toleránsnak lenni. Sokkal nagyobb kihívás egy „tökéletlen demokratával” szemben, pedig legalább ugyanakkora, ha nem nagyobb feladat. Ha mi nem találjuk meg a közös hangot a polgártársakkal (akkor is, ha néhol szalonképtelen a véleményük, de pont, hogy azon kell változtatni, amihez először el kell magunkat fogadtatni velük), de a Jobbik igen, akkor lehúzhatjuk magunkat. Úgyhogy legfőbb ideje a balliberális oldalnak Szent Inkvizícióból átlényegülnie Irgalmas Renddé! (Hogy aztán elég keresztest gyűjtsünk a Jobbik muszlimjai ellen.)

Tanulságos megmozdulás volt a mai. A délután négykor kezdődő tüntetésen előzetes megegyezés alapján részt vettek a pártok is a zászlaikkal. És nem dőlt össze a világ! Nahát!

A civilek úgy látszik, megértették azt, hogy hiába próbálnak távolságot tartani a pártoktól, a fideszes média úgyis összemossa őket. Megértették azt is, hogy a legnagyobb mozgósítóereje még mindig a pártoknak van (főleg a DK-nak) és rengetegen, akik kijönnek tüntetni, egyik párt szavazói vagy egyenesen valamelyik pártnak a hívására jöttek. Őket tuti nem zavarják a pártzászlók, de megsúgom, a megrögzött civilek is viszonylag könnyen átlendülnek rajta. Ezerszer könnyebb megmagyarázni, hogy a választásokon pártokra lehet szavazni, szóval a Fidesz pártot csak egy másik párt válthatja le, mint azt, hogy ugyan miért nem lett leváltva a Fidesz megint, pedig annyi tüntetésre elmentek és annyi adományt adtak a civil szervezeteknek.

Mindezt lehet jól és rosszul is csinálni. A Milla nagyon sokáig erősítette a pártmentes (sőt, pártellenes) civil hozzáállást, hogy aztán bejelentse, hogy párttá alakulnak, ami teljes fordulatnak tűnt és kiábránduláshoz vezetett. Szerintem a mostaniak jól csinálták: fokozatosan hozzák össze a pártokat a tüntető elégedetlen polgárokkal. Először csak odaengedték a pártok zászlajait. Így a polgárok szépen lassan megszokhatják a pártoknak a közelségét. Azokét a pártokét, akikre addig mindenki azt mondta, hogy rondák és fúj. Mintha bizony nem olyanok lennének, amilyenné a választók teszik őket! Ezek után viszont elindulhat afféle enyhülés. Talán közeledhetnek egymáshoz a választók és a választottak. Ez hatalmas előrelépés lenne a magyar politikai kultúra történetében.

Nem tudom, hogy fog folytatódni: odaengednek-e a színpadra majd pártokból érkező szónokokat (remélem), vagy saját pártot alapítanak (a szervezők összetételéből nem erre következtetnék és nem is lenne jó ilyen telített „piacon” de láttunk már éjjeliőrt nappal meghalni), de a lényeg ugyanaz: elindulhat egy folyamat, aminek során a polgárok visszatalálnak a politikához, és ha ez megtörténik, és találnak (mert keresnek) olyanokat, akikre fogcsikorgatás nélkül is le tudják adni a voksukat, akkor legyőzhetővé válik a Fidesz. Hiszen tudjuk: nem azért nyer a Fidesz, mert olyan sokan szavaznak rá, hanem mert azok, akik ellene szavaznának, nem mennek el szavazni.

Addig is van egy közelebbi, praktikusabb előnye ennek a közeledésnek: a pártoknak van kapacitása arra, hogy összegyűjtsék a kellő mennyiségű aláírást a civilek most bejelentett népszavazási kezdeményezéséhez. Nekik vannak aktivistáik, standjaik, infrastruktúrájuk még valamicske pénzük is egy ilyen kampány lefolytatására. Ha a civilek komolyan végig akarják vinni a népszavazási kezdeményezésüket, szükségük lesz a pártok segítségére.

A sikeres népszavazási kezdeményezés pedig utat nyithat egy új, korrekt együttműködéshez, aminek a vége egy ténylegesen fideszbuktató szövetség lehet. S ha a politika és civil társadalom együtt kerülnek hatalomra, talán kormányon is megmarad ez a viszony és sokkal könnyebben lehet majd a társadalommal egyeztetni.

Persze ez az elképzelés utópisztikusnak tűnhet, de mindenképpen érdemes lenne megpróbálni, az egész ország érdekében. Egy igazi korszakváltás lehetne.

A 444.hu-n egy hete megjelent cikkben Szlankó Bálint arra a következtetésre jut, hogy az EU-nak (és a NATO-nak) túl drága lenne megvédeni Ukrajnát Oroszországtól. Túl közel van hozzájuk Moszkva és kész is a végsőkig elmenni, hogy megszerezze magának.

Szerinte nem is kell tartani attól, hogy Putyin tovább megy, mivel nem egy feltörekvő birodalomról van szó, hanem egy olyan lassan szétrothadó autokráciáról, amelyik külpolitikai kalandozásokkal próbálja stabilizálni magát. Vagyis Ukrajna után nem fog továbbmenni például a balti államokra.

Eleve kétlem, hogy így működne bármelyik birodalom (akármilyen szétesőben levő is) dinamikája. Ez engem arra emlékeztet, hogy „ha majd odaadjuk Hitlernek a Szudétákat, majd nem fog tovább hódítani”. Akkor sem jött be. Persze megírta Szlankó, hogy Putyin ért az erőből, tehát távoltartja őt, ha NATO-bázisokat működtetünk a határos országokban.

Lehet, hogy elég lesz. De nem csak erről van szó. Sajnos a külpolitikában még mindig sokat számít a látszat és a presztízs. Még mindig kategória az „arcvesztés”. Márpedig pont ez fog történni az EU-val, ha nem képes megvédeni egy országot, amelyik a segítségét kérte. Engedhetjük, hogy az legyen az üzenet, hogy a 21. század sikersztorija, a Nagy Reménység, ami mintaként szolgálhat a jövendőbeli szupranacionális szervezeteknek, itt megakad az eddigi dinamikus növekedésében?! Oroszország erősebb az EU-nál? Ha Putyin lenyeli Ukrajnát, az azt sugallja, hogy inkább az Eurázsiai Unió lesz a jövő politikai formációja, és még az jár jobban, aki önként csatlakozik. Esetleg megmozgathatja azok fantáziáját, akiknek tetszetős Orbán keletinyitásos, különutaskadó, pragmatikusnak feltüntetett (valójában egyszerű önprostituálás) külpolitikája. Kell még néhány miniputyin Európának?!

Ha viszont sikerül megvédeni még Ukrajnát is, akkor nem férhet kétség ahhoz, hogy még mindig a transzatlanti partnerség a legerősebb játékos, és érdemes az EU-val tartani.

Persze ha korábban az EU nem biztatja és támogatja Ukrajnát, akkor most ez nem lenne ekkora presztízskérdés. De ha már belelavíroztuk magunkat ebbe a csapdába (mert ez egy csapda), muszáj végigmenni rajta. Vagy ki kell erőszakolni, hogy Putyin pislogjon előbb, vagy találni kell de nagyon gyorsan egy olyan megoldást, ami mindkét félnek esélyt ad, hogy arcvesztés nélkül lépjen ki a konfliktusból. Ilyen lenne például, ha Ukrajna maga mondana le Luhanszkról és Donyeckről, akik úgysem akarnak hozzájuk tartozni, esetleg erről népszavazást tartanak ott és a Krímben is, ezúttal nem Kovács Béla-szintű megfigyelőkkel, a megmaradt Ukrajna pedig elkezdi a csatlakozását az EU-hoz. Ehhez viszont az kell, hogy Ukrajna (és a szeparatisták) kezdeményezzék ezt a lépést, hogy a mögöttük álló támogatók hivatkozhassanak arra, hogy ők végig kiálltak a szövetségeseik mellett, akik saját elhatározásukból jutottak erre a megoldásra. Szerintem ennél win-winebb eredmény nem lehetséges, persze lehet, hogy ehhez az ukrán vezetőségnek áldozatot kell hoznia, a legkeményebb héjáknak vissza kell vonulniuk, de az EU-nak megvannak az eszközei arra, hogy ezt megértesse a vonakodó vezetőséggel.

Persze ez a megoldás józan belátást követel mindkét féltől és azt, hogy tudjanak alább adni az igényeikből. Márpedig félő, hogy legalábbis Putyin (és Porosenko, mindketten bepolitikai okokból kénytelenek úgy tenni, mintha a végsőkig készek lennének elmenni)) addig nem lesz kompromisszumkész, amíg minden más lehetőséget ki nem merített. Addig viszont viszi előre a küzdelmet, és csak reménykedhetünk, hogy megáll, mielőtt nem lenne visszaút.

De amíg ő nem hajlandó alkura, addig nem engedhet Európa sem, mert hosszú távon az EU értelme kérdőjeleződhet meg Kelet-Európában és még többen válthatnak az Orbán-féle keletinyitásos hintapolitikára, ami senkinek nem érdeke.

Régebben a szociálliberális szót egyszerűen a szocialista és liberális pártok koalíciójára használták itt Magyarországon, bele sem gondolva, hogy mit jelentene a szociálliberalizmus, ha definiálni próbálnánk. Pedig a logika azt diktálná, hogy ha van szociálliberális, akkor kell lennie szociálliberalizmusnak, amely ideológiából a szociálliberálisok merítik az irányt politikájukhoz. De mi lehet az a szociálliberalizmus? Biztos nem az, ami külföldön, mert Magyarországon tök más minden politikai irány és ideológia, mint amit máshol jelent. Nekem van erről egy elképzelésem, amihez viszont messziről vezet az út, mert először az előtörténetet kell megfogalmazni:

A Föld boldogabbik (hívják úgyis: Nyugat-Európa) felén általában három nagyobb párt irányítja a nagypolitikát: rendszerint egy baloldali, szociáldemokrata párt az egyik oldalon, egy konzervatív a másik oldalon és valahol köztük, mérleg nyelveként, a liberálisok. Plusz apróbb pártok (zöldek), amelyek néha felkavarják az állóvizet, ha a két nagy párt közül nem tud egyik sem abszolút többséget szerezni, még a közbülső segítségével sem.

Hagyományosan a konzervatívok konzervatív társadalompolitika (ma már inkább fontolva haladás) mellett jobboldali, vagyis piacpárti, kisebb államra törekvő gazdaságpolitikát folytatnak. A szociáldemokraták pedig egyenlősítő, baloldali, etatistább, nagyobb újraelosztással járó gazdaságpolitika mellett rendszerint liberálisabb társadalompolitikát követnek, ami levezethető az egyenlősítő attitűdjükből, gondoljuk csak a melegek házassági jogegyenlősítésére. A liberálisok pedig szabadpiaci gazdaságpolitika mellett a szabad társadalom hívei, vagyis választhatnak, hogy gazdaságpolitikai (konzervatívok) vagy társadalompolitikai (szocdemek) alapon állnak oda egyik vagy másik párthoz, biztosítva nekik a kormányzáshoz szükséges többséget.

Fent elmondottakból látszik, hogy a liberális pártok eredendően jobboldaliak, hiszen a szabadság hívei, azt pedig szerintük kisebb szabályozás, kevesebb állam útján lehet könnyebben elérni.

Ehhez képest mi a helyzet Magyarországon? Régi panasz, hogy nincs egy rendes, valódi jobboldali párt. Az a helyzet, hogy egyszerűen nem mernek jobboldaliak lenni a politikusok. Sajnos 40 év szocialista (a sok irány közül a rosszabbik fajtából, mondhatnánk kommunistát is) kormányzás után a nép hozzászokott az alanyi jogon járó szolgáltatásokhoz és juttatásokhoz- oktatás, gyógyellátás, nyugdíj. Negyven év alatt a pártállam, az állampárt segítségével leépített majdnem minden önálló kezdeményezést, és polgári tartást. A polgárság asszimilálódott, vagy alámerült és kibekkelt, megtartva otthon az allűrjeit, amiket áthozott magával a rendszerváltás utánra is (vasárnapi ebéd kiöltözve, et cetera). A valódi polgári erényeket azonban, ha azok egyáltalán megvoltak (erős kételyeim vannak pl. a volt dzsentriket illetően), mint az önállóság, az adózási morál, a politikai öntudat- elhagyták valahol útközben. Negyven év alatt a magyarok többségéből alattvalót neveltek.

Magyarországon ma minden politikai tábor hívei, kevés kivételtől eltekintve, baloldali politikát várnak el, legfeljebb nem vallják be. Ne tévesszen meg senkit az egykulcsos adó: a Fidesz legalább olyan etatista, mint Kádár. Az MSZP nem szorul magyarázatra, a Jobbik Fidesz-turbó, az LMP meg- csak annyit mondok: alapjövedelem. Nem lehet ezért őket kárhoztatni: a népből, a népért, a nép által nyerik felhatalmazásukat, kénytelenek hát úgy táncolni, ahogy a nép fütyül. (Már ha egyáltalán dallamot fütyül az a nép, és nem az egész politikára fütyül, amivel, őszintén szólva, magával szúr ki). Mivel lényegében ma Magyarországon nincsen valódi, széleskörű polgárság (ami leginkább a középosztályból nőhet ki, amit most erodál a Fidesz maffiaállama a csókosokat felemelve, a többit letarolva), ezért nincsen elég talaja egy valódi jobboldali politikának, legyen az konzervatív (ha nem muszáj, szerintem ne legyen) vagy liberális. Hiszen a jobboldal az egyéni törekvésre helyezi a hangsúlyt, arra, hogy mindenki vállaljon felelősséget maga iránt, és csak a kereteket teremtsük meg ahhoz, hogy a tehetség kibontakozhasson!

A magyar társadalom ma nincs ilyenre felkészülve, még egy rendes polgári jobboldali pártra sem, nemhogy egy valódi polgári liberális politikára. Pedig ahhoz, hogy a sikeres és jómódú nemzetek közé csatlakozhassunk, kell egy széles középosztály, törekvő polgárokkal, akik a gazdaságot fenn tudják tartani, magas hozzáadott értékükkel és kevés támogatásigényükkel.

Hogy lehet ezt elérni? Itt jön képbe a szociálliberalizmus. Az én olvasatomban a szociálliberalizmus nem, mint kiforrott eszme van jelen, hanem mint hozzáállás. Az a hozzáállás, hogy a társadalmat át kell vezetni az alattvalói, homo kádáricusi világból egy polgári világba, ahol működőképes lehet egy rendes liberalizmus (és itt most nem a fideszesek és jobbikosok által rettegett melegfelvonulós, píszí liberalizmusról beszélek, hanem arról, amire azok gondolnak, akik azt magyarázzák, hogy a modern demokrácia és a liberalizmus nem elválasztható egymástól). Az a célmeghatározás röviden és primitíven, hogy építsünk fel egy liberális társadalmat, de addig se haljon éhen senki.

Ez azonban nem megy egyik napról a másikra. Apró lépésenként kell hozzászoktatni az embereket (ekkor még alattvalókat, később reménybeli polgárokat) arra, hogy semmi sincs ingyen. Ki kell fizetni az orvosokat, tanárokat, tankönyveket, katétereket, meg félre kell tenni nyugdíjra. Ebből a szempontból pl. a vizitdíj és a tandíj tipikus szociálliberális intézkedések: az emberek hozzászoknak, hogy valamiért fizetni kell, érzik, hogy nincsen ingyen- és akkor már el is várnak szolgáltatást cserébe a pénzükért, ami az öntudatossághoz ad hozzá. Viszont fontos megjegyezni: az internetadó olyasmit adóztatna meg, amit már egyszer kifizetett a fogyasztó, ráadásul az internet pont segíthet terjeszteni a polgári eszméket, segít az embereknek tanulni, megmutatja a nemzetközi példákat, ezért azt a nemzet felemelkedését szem előtt tartó kormány nem sarcolja meg!

Természetesen a hiányzó pénzt elő lehetne teremteni TB-járuléknöveléssel vagy magasabb ÁFÁval- de nem csak a sarcolás a cél itt, hanem a társadalom finom, óvatos formálása, generációról generációra. Ugyanis aki azt mondja, hogy egy kormánynak nem dolga formálni a társadalmat, mert az úgy jó, ahogy van- az hazudik, vagy magának, vagy a társadalomnak, hogy behízelegje magát a kegyébe (mint teszi azt Orbán). Aki pedig azt mondja, hogy a társadalmat nem lehet csak úgy egyből megváltoztatni, annak van igazsága, de kishitű és nem érti a lényeget: igen, ez csak generációról generációra mehet- de el kell indulni az úton és a következő és azt követő kormányt is arra kell biztatni, hogy folytassa a megkezdett munkát, hogy ha lassan is, de haladhasson a társadalom egy vízió felé. Akinek nem elég, hogy beindíthat olyan folyamatokat, amik talán az ő halála után érnek végleg be- az ne akarjon kormányra kerülni. Mert ma Magyarországon, a 21. század elején arról szól a szociálliberalizmus, hogy egy posztszocialista zárványból egy liberális demokráciát formáljunk.

Ebben az értelemben nyugodt szívvel hagyom magam szociálliberálisnak nevezni.

Sokan kérdezik, hogy miért a DK-t választottam. Bevallom, a kényelmesség munkál bennem, amikor megírom ezt a cikket, mert ezentúl válasz gyanánt csak megmutatom nekik ezt, vagy a linkjét.

Fontos előrebocsátanom, hogy külön oka van annak, hogy a DK-ba beléptem és külön oka annak, hogy maradtam és büszkén állok ki mellette bárhol, bármikor, mert érdemesnek találom rá. Hogy miért tartom hosszú távon is a legjobb magyarországi pártnak, az egy másik írás témája, de röviden már összefoglaltam egy ask.fm-es válaszban.

A pártba való belépésem egy duplán személyes élmény eredménye. Egyfelől az én személyes élményem volt, velem történt meg, első kézből. Másfelől egy személyhez köthető, na találjátok ki, kihez?

Az történt, hogy 2011. október 22-én elmentem a Demokratikus Koalíció (akkor még) Platform gyűlésére, hátha új pártot alapít Gyurcsány, és akkor én is ott akarok lenni. Lehet, hogy történelmi pillanatot kapok el... Szóval ott voltam a csarnokban, volt zene és beszédek, aztán elkezdett beszélni maga Gyurcsány. Elmondta, hogy a platform párt lesz, elmondta, hogy miért, meg hogyan, stb. Legvégül mondott néhány mondatot arról, hogy mit tart a legfontosabb politikai témának, mit szán a DK homlokterébe.

Elmondta, hogy „ha mindenhol máshol meg is szorítunk, ha mindenhonnan máshonnan el is vonunk, az oktatásra és kultúrára mindig kell, hogy jusson pénz, mert ez jelenti egy ország jövőjét, nem kapával-kaszával a pusztába kihajtott szerencsétlenek [akkor még friss volt a közmunka]”

Ez a tételmondat két okból fogott meg: 1. igaza van, minél műveltebb, de ami ennél is fontosabb: innovatívabb, kreatívabb és képesebb az önálló gondolkodásra egy ország népe, az az ország annál sikeresebb tud lenni. 2. Ez a fontosabb: mindezt úgy mondta, hogy a terem tele volt nyugdíjassal, ők voltak láthatóan többségben. Mégsem arról beszélt, hogy milyen jó volt az a 13. havi nyugdíj, vagy, hogy jóárasítani kell a csirkefarhátat, ami valószínűleg tetszene a közönségnek, hanem arról beszélt, amit őszintén fontosnak tartott. Ez több volt egy programpontnál: ebbe belesűrített egy szemléletet is. Azt a szemléletet, hogy még ha nem is olyan népszerű igazat mondani, mint kolbászból kerítést és ingyen sört ígérni, akkor is ezt fogjuk tenni, mert hosszú távon ez a kifizetődő hozzáállás. Számoljunk le végre az ígéretlicittel és tárjunk a szavazók elé olyan programokat, amik megalapozottak és megvalósíthatóak! Akkor gondoltam: ez az én emberem, és ha a párt is ilyen lesz és ilyen marad, amilyen szellemiség tükröződik ebben a mondatban, akkor ez az én pártom.

És beléptem.

Sok dolgon lehet fanyalogni a vasárnapi tüntetés kapcsán, mint ahogy ez szokott lenni olyankor, amikor néhányan csinálnak valamit, mások meg csak a partvonalról nézik. Lehet morogni azon, hogy annyi minden közül miért pont az internetadó miatt (persze, tudjuk miért, mert ezt érzik közvetlenül az emberek, engem is zavar, hogy ennyi, de mit várunk a rezsicsökkentés hazájában), lehet fanyalogni a „vandalizmuson”, lehet azon problémázni, hogy ki volt ott (Demszky, Mécs Imre, én...), meg azon is, hogy ki mit mondott (nem értem, Gulyás Balázs miért akarta mindenáron távol tartani a tömeget a pártszékháztól), de ezek mind mellékesek.

A lényeg, hogy a valamicsinálás régóta várt aktusa történt vasárnap. Civilek megmozdultak és továbbmentek az összegyűlik-beszédet hallgat-hazamegy bűvkörénél. Arra emlékeztet, amikor két éve a diáktüntetéseken majdnem bementünk a Parlamentbe. Most pedig majdnem bementünk a Fidesz-székházba.

Akkor is, most is ugyanazt gondoltam: vagy bemegyünk (és akkor az már forradalom), vagy egyből menjünk haza, órákig ott toporogni nincs értelme. Sajnos akkor is, most is az történt, hosszas téblábolás után mind elmentünk haza, majd holnap jövünk megint.

Most viszont a székházat megdobálták néhányan. Érezhető, hogy egyre erősebb a lefojtott indulat, lehet, hogy egyszer tényleg kirobban.

Vannak, akik en bloc, ab ovo, ceterum censeo, et cetera... elítélik az erőszakot. Szerintem a tüntetés része lehet szimbolikus jelentőségű épületekben kárt tenni. El kéne ítélni a Sztálin-szobor ledöntését? A Bastille lerombolását? Aligha. Ugyanígy ha egy felháborodott tömeg nekimegy a Fidesz székházának, az is szimbolikus cselekedet, mondhatni, véleménynyilvánítás. Anyagi kárt okozni nem szép, de tegyük hozzá, hogy ismerve a Fideszt, azt a kárt úgyis a mi pénzünkből fogják megtéríteni, szóval nem fog fájni érte a szívem.

Szögezzük le: az öncélú és gátlástalan vandalizmus sem vezet sehova. Igazán a legjobb megoldás az lett volna, ha benyomul a tömeg az épületbe, amíg nincsenek ott a rendőrök (ebből is látszik, hogy velünk vannak, ha akartak volna, már eleve ott várnak, sajnos nem éltek a tüntetők a felkínált lehetőséggel), és kihoz minden adathordozót, aztán feldolgozzuk. Biztos sok érdekes dolog kiderülne!

Nem hiszem, hogy egy választásbuheráló, illiberális rendszert építő, senkivel nem konzultáló hatalommal kesztyűsebb kézre számíthatna. Nem emlékszem olyan rendszerre, ami a békés tüntetésekbe, ahol egy kavicsot nem dobtak el, belebukott volna. Egy dologra szeretnék azonban figyelmeztetni: emberben (és állatban sem) ne essen kár! Örültem, mikor láttam, hogy a tüntetők a székházat dobálják, nem a rendőröket, akik az állásukat féltik és csak emiatt állnak velünk szemben (még), nem mellettünk. Ha sikerül ezt így folytatni, karakánul, de (lehetőleg) erőszakmentesen, talán még valami eredmény is lesz. De siessünk, közeleg november 5-e, akkor pedig egyeseknek eszükbe juthat méltón megemlékezni eseményekről...

Az Iszlám Állam (IS) nevezetű terrorszervezet meglepő sikereket ért el Irakban. Olyannyira, hogy az USA elnöke 11 év után újra légicsapások megkezdését rendelte el. Úgy néz ki, hogy megint be kell vonulniuk, és „rendet tenniük”, már amennyire az sikerült nekik múltkor is. A brit kormány pedig bejelentette, hogy hadműveletekben közvetlenül nem vesz részt, de eszközökkel támogatja az Egyesült Államokat. Továbbá élelmiszercsomagokat dob le a szunnita fanatikusok elől menekülő, etnikai és vallási kisebbségekhez tartozóknak.

Mindeközben mit tesznek azok, akik magukat álságos módon „nemzeti oldalnak” nevezik itt Magyarországon? A jobbikosok, akik olyan fennhangon képesek siratni a palesztinokat, nagy nehezen kiizzadtak egy sajtótájékoztatót a keresztényüldözésről. Mondjuk mit várunk azoktól, akik szerint „az Iszlám az emberiség utolsó reménysége”. (A többi, állam nélküli közel-keleti kisebbségekért, így a kurdokért vajon miért nem szomorkodnak ilyen látványosan? Ugyanolyan helyzetben vannak, mint a palesztinok, csak többen.) A kormánypárt(ok) felől meg először (hosszas hallgatás után) Rétvári Bence szólalt meg. Egyébként örvendetes, hogy végre egy kereszténydemokrata párthoz méltó témával foglalkoznak. Inkább ezzel, mint a nők méhének államosításával, vagy szobrok vegzálásával! S mit tett a nemzetikeresztény kormány? Hallom a rádióban: elküldött hetvenezer (70.000) eurónyi segélyt! Hetvenezer eurót! Az kicsit több, mint 21 millió forint. A Fradi-stadion (nagyon magyarosan: Groupama Aréna) 14,7 milliárd forintunkba került (nekünk, adófizetőknek). Az elküldött összegnek ez pont a 700-szorosa. Szóval ilyenek a fontossági arányok a „kereszténység vs foci” témakörben annál a kormánynál, amiben koalíciós partner az úgynevezett Kereszténydemokrata Néppárt. Ennyit a magyarországi politikai keresztényekről.

Miközben ilyesmik folynak a Közel-Keleten, elgondolkodtató, milyen eredmény lenne, ha Európa lépne fel a térségben. Egy egységes európai fegyveres erőnek könnyed ujjgyakorlat lenne felszámolni ezeket a túlpörgött mudzsahedeket, hiszen a „diadalmasan előretörő” iszlamisták csak a náluk egyértelműen gyengébbekkel erőszakoskodnak, például nagy elánnal gyilkolják az ottani keresztényeket, de a függetlenségért vívott évszázados gerillaháborúkban megedződött kurdokkal már nem bírnak.

Gondoljunk csak bele, milyen lehetne egy európai intervenció: a British Navy elszállítaná a Leclerceket, Leopardokat és Challengereket, miközben az anyahajókról támogatnák őket a Mirage-ok, a Gripenek meg az Eurofighterek. Egy professzionális haderő pár óra alatt elsöpörné ezeket a nyomorult fanatikusokat, akik azt hiszik, hogy ha felkapnak egy Kalasnyikovot és hangosan ordibálják, hogy Allahu akbar, akkor már jók katonának!

Utána pedig Európa szerepet vállalhatna a békefenntartásban és az újjáépítésben is. Rendesen kiképezhetnénk egy iraki haderőt (a jenkiknek úgy látszik, nem sikerült), s ha már ott vagyunk, talán taníthatnánk a helyieknek egy kicsit az európai értékekből, no nem kell itt gyarmatosításra gondolni, csak épp bemutathatnánk nekik, hogy milyen hasznos és élvezetes dolog a vallási és egyéb tolerancia, meg az egyenlő jogok (pl. a nemek között). Kicsit talán jobbá tehetnénk a világot.

Nem kulturális gyarmatosításról van itt szó, ha a nők akarnak, viseljenek nyugodtan fekete lebernyeget (burka, vagy csador), de nem kis teljesítmény lenne elérni, hogy saját, szabad döntésükből kifolyólag viseljék, ha akarják!

Ráadásul egy sikeres közös hadművelet az európai kohéziót is erősítené, büszkén mondhatnánk: „itt mi, európaiak tettünk rendet!” S ezután Európa nagyhatalmiságához sem férhet kétség.

Persze, mindehhez kéne egy közös haderő, amihez egy föderáció, közös hadüggyel.

Legyen már!

A mai tusványosi beszédben sok dolog volt, ami megfogta az ellenzék képzeletét. Sokan hüledeznek az illiberális állam felépítésén- miközben a munkaalapú társadalmat egyébként már régóta pedzegeti Orbán, de még egyszer olyan is volt, hogy jogállam helyett kultúrállamot szeretett volna (választási veresége után kevéssel, érződött belőle a durca, hogy "nem tetszik ez a játék, mert veszítek, játsszunk mást!"). Tényleg minden rosszat el lehet mondani a hozzáállásáról, a fogalmi zavarairól nem is beszélve. Például a háromféle állam: a liberális, a jóléti, meg a nemzetállam. Hogy lehet ezeket szembeállítani, mikor Európa boldogabbik felében a három együtt érvényesül: liberális demokráciák (ahol a liberális alapértékek, a szólás-, vélemény-, gyülekezési-, sajtószabadság, kisebbség védelme a többségtől, fékek és ellensúlyok, stb. érvényesülnek), szociális hálóval (jóléti állam), nemzetállami alapon szerveződve (még).

Engem személy szerint külön dühít, amikor arról beszél, hogy a liberális állam mire nem volt képes, mikor minden állítását ízekre lehet szedni. A liberális állam nem tudta: képviselni a nemzeti érdeket (dehogynem, Gyurcsány alatt több EU-s pénz jött ide, mint Orbán alatt, annál is inkább, mert most semennyi sem jön); nem kötelezte a kormányt, hogy a világban élő magyarok egy nemzethez tartozását domborítsa: megtették ezt anélkül is, ki erőteljesebben, ki visszafogottabban, csak éppen volt néhányuknak annyi esze, hogy rájöttek: a környező országok hergelése nem segít az együvé tartozó magyar nemzetnek békében élni; nem védte meg a liberális állam a közösségi vagyont: dehogynem, Viktor, ti is csak úgy tudtátok igazán széthordani, hogy előbb leépítettétek a liberális jogállamot; nem védte meg az országot az eladósodástól: ez nem az állam, hanem a kormány dolga, amit ti nem teljesítettetek, a nagy államadósság elleni harc elbukott, 2010-ben 79%-on volt az államadósság, az most 84% úgy, hogy ezért még a nyugdíjunkat is beáldoztátok; nem védte meg a családokat az adósrabszolgaságtól: ad1: a devizahitelt ti engedélyeztétek, ad2: nem védte meg a családokat az adósságtól, de könyörgöm, a hitelfelvétel a családok döntése volt! És itt jön, ami engem legjobban felb...bosszant: Orbán azt veti a liberális állam szemére, hogy nem védte meg a magyarokat önmaguktól. Ezek szerint majd az ő nemliberális állama megvédi a magyar családokat saját maguktól? S ekkor mondom én azt, öntudatos állampolgárként: édes Viktor, drága elvtárs, tudod te, kit védjél meg- nem írom meg, mert nem most kezdek a blogomon anyázni. Amikor az állam az embereket maguktól védi meg, azt nem hívják demokráciának, azt paternalizmusnak hívják és a „kedvezményezettjeit” alattvalóknak. Erre persze a mostani bizonytalan helyzetben van tömeges igény, de aki erre a tömeges igényre rájátszik, az a nemzet elveszejtésén munkálkodik, mert sikeres nemzet csak állampolgárokkal lehetséges, nem alattvalók nyájával.

Sok mindenen lehet még felháborodni, ami Orbán mondott, de nem írok róluk, mert az van, amit Gazda Albert elemzésében leírt: ezek gumicsontok, amiket Fénylő Csillagunk odavetett nekünk, hogy azt csócsáljuk, amíg ő új direktívát határoz meg hű követőinek. S már megint az ő kottájából játszunk, ha ezeken rágódunk. Én inkább az új direktívával foglalkozom:

igazából az Új Direktíva az, hogy nincs direktíva: „bármi megtörténhet”. Ez két dolgot jelenthet: egyfelől azt, hogy nincs elképzelése a jövőt illetően, készüljünk fel bármire akár külpolitikában, akár belpolitikában. (Akár államcsődre is? Merül fel bennem a kérdés. Hiszen megemelkedett az államadósság és lehet, szűkülőben a különadóztatható rétegek köre.) Másfelől: azt üzenheti a sajátjainak, hogy úgysem tudnak felkészülni arra, ami rájuk vár. Akármi történjen is, azonnal kell majd reagálni, mert olyan váratlan lesz, amihez kell egy erős vezér, mondjuk Orbán Viktor, aki majd a váratlanra is felkészül és elvezeti őket a biztonságba bármilyen krízisből. Majd ő gondolkodik helyettük is! Ők csak féljenek (hiszen a világ veszélyekkel teli és bizonytalan), és bízzanak minél jobban a vezénylő tábornokban! S ezzel már tényleg eljutunk az illiberális, sőt, fasiszta vezéreszményhez, amiről a Kozmosz olyan frappánsan énekelt:

Rohadtul bosszantó, amikor egy hangos, erőszakos és agresszív kisebbség terrorizálja a békés, toleráns többséget. Ne értsetek félre, természetesen elkötelezett vagyok a kisebbségek védelme mellett- amíg nem ártanak másoknak. De amikor azt látom, hogy több ezer felvonuló kénytelen kinn a bárány benn a farkast játszani néhány száz deviánssal, akkor elönt az ideg!

Minden rohadt évben ugyanaz: békésen vonuló normális emberek, akik élvezik, hogy pár óráig mindenki mindenki barátja lehet és senki sem bánt senkit, végre mindenki vállalhatja magát, és a zene is jó (a csajok is szépek, csak nem tudom, melyikkel érdemes kezdeni)- túloldalt meg néhány idióta fekete pólóban, (sőt, bakancsban, hiszen nincs hazafi 30 fokon bepállott láb nélkül) üvöltözik vöröslő fejjel, gyűlölettől eltorzult arccal. S akkor amiatt a néhány száz retardált vagy éppen túlkompenzáló látens meleg miatt a vonulók nem mozoghatnak szabadon, rendőri biztosítás kell, sok pénzért, szegény rendőrökre rákényszerítve azt a baromi nehéz, fekete védőszerkót abban a rohadt melegben. Kinek jó ez?!

Pedig a megoldás igen egyszerű. Nem kell ide kordon! Rendőri biztosítás is csak minimális. Hadd jöjjenek, ha akarnak! Tízezer vonuló csak el tud bánni párszáz kopasz nyomoronccal! Sokkal többen vagyunk. Ha nem is mindenki olyan izmos, mint egy kigyúrt bear, a nagy számok törvénye alapján bőven lenne annyi, amennyi elég lenne kétszer ennyi homofób elriasztására is. Engedjék csak be a buzizókat! Persze, mi nem megyünk oda hozzájuk, hiszen békés, toleráns emberek vagyunk- de ha ők jönnek, akkor igenis meg tudjuk védeni magunkat!

Ha jól haza lennének pofozva, annak pedagógiai eredménye is lenne. Ezek a nyomorultak ugyanis azért is mennek ki, hogy erősnek érezzék magukat, persze csak falkában, úgy nagyon mernek hepciáskodni a jámbor melegekkel szemben. Márpedig így lehet legjobban bebizonyítani, hogy nem azok. És ha ez bebizonyosodik, akkor okafogyottá válik kimenniük produkálni magukat. S akkor jövőre már nyugtunk lehetne tőlük, és még annyira sem kellenének a kordonok és szabadon lehetne sétálni, élvezve a szép napot és a felvonulást. Ez már fél győzelem lenne. Úgyhogy legközelebb engedjétek őket, hadd jöjjenek- mi meg várjuk őket meleg vendégszeretettel!

„Ez is benne volt a paktumban! - kiáltotta Süvi. - Jones lövése csak súrolta. Megmutathatnám nektek, saját keze írásával, ha el tudnátok olvasni. Az volt a terv, hogy Hógolyó a döntő pillanatban jelt ad a menekülésre, és átengedi a terepet az ellenségnek. És ez majdnem sikerült is... én mondom nektek, elvtársak, sikerült is volna, ha nincs ott a mi hős Vezérünk, Napóleon elvtárs. Nem emlékeztek? Abban a pillanatban, amikor Jones és emberei betörtek az udvarba, Hógolyó hirtelen sarkon fordult, és megfutamodott, és sok állat követte! És nem emlékeztek, hogy abban a pillanatban, amikor kitört a pánik, és úgy látszott, hogy már minden elveszett, Napóleon elvtárs „Halál az emberiségre!” kiáltással rohamra indult, és belemélyesztette a fogait Jones lábába?! Erre biztosan emlékeztek, elvtársak?! - kiáltotta Süvi ugrabugrálva.”

Orwell: Állatfarm

A történelem értelmezése mindig nagyon szubjektív volt és lesz is. Ami az egyiknek felszabadítás, az a másiknak megszállás, ami az egyiknek honvédelem, az a másiknak agresszió, ami az egyiknek forradalom, a másiknak ellenforradalom. Ez egy teljesen normális dolog, hiszen a történelem az emberekről szól, emberek csinálják, azok meg furán tudnak viselkedni néha (sőt, mindig, ha mindenki normálisan viselkedne, nem lennének történelmi események). Nem olyan, mint pl. a matematika, ahol kettő meg kettő az négy. (Jó, lehet, hogy akadémiai matematikatudósok megcáfolnának, kérek mindenkit, hogy ne tegye, nem az a lényeg.) Ez egy teljesen normális dolog, nem baj, ha sokan sokféleképpen látjuk a történelmet, addig, amíg valaki nem próbálja a saját szemléletét a többiekre kényszeríteni (s mielőtt a holokauszttagadók elcsöppennének: a megtörtént esetek, tények, tények maradnak, szemlélettől függetlenül). Meg ameddig nem terjesztenek szemérmetlen hazugságokat a múltról.

Aki olvasta a tudósításokat a tegnapi hírportálokból Orbán Viktor Bild-interjújáról, az tudhatja, miért írok most erről. Akik nyomon követik az írásaimat és egyéb munkásságomat, tudhatja, hogy tartózkodom a jelenlegi kormány diktatúrázásától, úgy gondolom, hogy nem szabad túl könnyedén jelzőket használni a rezsimre, mert ha elhasználjuk a legerősebb képeinket, mi marad, ha tényleg beüt a ménkű és komolyan diktatúra lesz?! Az a történelemhamisítás viszont, amit most Orbán Viktor leművelt, már tényleg a régi sztálini rendszert idézi. Persze, nem ma kezdte, emlékezhetünk Lomnici Zoltán kitakarására.

Amit a hvg.hu-ban és az index.hu-ban kiemelve láthattunk a történelmi eseményekkel kapcsolatban, bődületes hazugság. Nem igaz, hogy ő ütötte volna ki az első téglát a falból a híres beszédével, az sem, hogy ő zavarta el a szovjeteket (ha belegondolok, hogy korábban viccből mondtuk azt, hogy ő már így magyarázza...), de még az is érdekes, ahogy azt az állítólagos harcot a kommunisták ellen folytatta.

Sorrendben a tények: a szovjet erők (igaz, eleinte részleges) kivonása már 1989. április 25-én megkezdődött, majd' két hónappal Orbán előadása előtt, és hamar el is kezdtek tárgyalni arról, hogy a kivonulás teljes legyen - ezek után egyáltalán nem kellett akkora hősies bátorság a kivonulás követeléséhez, csak jólinformáltság, az meg meglehetett a sok Fideszben nyomuló MSZMP-tag révén. (Martonyi, Kövér, Stumpf, stb.)

Ami pedig a kommunisták elleni harcot illeti: már a kezdet cseles volt: úgy küzdött a kommunisták ellen, hogy beállt közéjük. Ugyanis középiskolai KISZ-titkár volt, gondolom, erről a legtöbb követője nem tud. Még el is mondta, hogy ő a KISZ-ben nagyon aktív volt, persze ezt még az 1989-es Fekete Dobozban, azóta lehet, hogy letagadná, ha rákérdeznek. Majd úgy folytatta a küzdelmet, hogy azért néhányat köztük megtartott, mint kedvenc duómat, Pozsgayt és Szűröst, akik most is a Fidesz körül keringenek- mindegy nekik, csak állampárt legyen. (Egyébként Pozsgay Imre hasonló trükkel csinálta meg magát, mint Orbán: miután az MSZMP KB Történelmi Albizottságában már megbeszélték, hogy népfelkelésnek minősíthető, ő volt az első, aki ezt nyilvános interjúban kimondta. Tehát ehhez sem kellett túl nagy hősiesség.) S a vélt kommunisták elleni harc olyan fontos volt, hogy még azt is kérte az EU-tól, hogy ne fizessen ki pénzt Magyarországnak, amíg a „kommunisták” vannak kormányon. Persze most, amikor az ő lakája osztja az EU-s pénzeket, már arra kérik az EP-képviselőket, hogy ne párt- hanem országos érdeket képviseljenek Brüsszelben.

De mit várunk tőle, amikor be is jelentette: ő nem is a diktatúra ellen harcolt, hanem a diktatúrát működtető emberek ellen. Vagyis nem a demokráciát akarta felépíteni, hanem a diktátorok helyébe beülni, és folytatni, amit ők abbahagytak, gátlástalan rablás mellett hazudva is. És tényleg: „folytatjuk”.

A Demokratikus Koalíció leadta a szükséges mennyiségű ajánlást, így indulhat az EP-választásokon. Sőt, a biztonság kedvéért 43 ezer aláírással jelentkeztünk a nem túl objektív Nemzeti Választási Irodánál! A hű-de-erős Jobbiknak csak 38 ezerre futotta, és a Fidesz is, ami 2010-ben még azzal menőzött, hogy százezer kopogtatócédulát gyűjtött össze a bűnös fővárosban a főpolgármester-választásra, ők is csak 55 ezerrel tudnak most villogni.

Engem pedig az a megtiszteltetés ért, hogy én is rajta vagyok a DK EP-listáján. Ugyan a 32. helyen, ami nem csak, hogy nem befutó, de a 21-es országos kereten is kívül esik, de nem ez számít. Nem azért vagyok ott, mert a pártom annyira az Európai Parlamentbe akarna delegálni, senki sem hiszi azt. Az én felvételem a listára egy üzenet, aminek két része van.

Egyfelől, ez a jelölés azt jelzi, hogy a DK elkötelezett amellett, hogy az új generációt támogassa, és helyzetbe hozza. Fontos az utánpótlás, ráadásul a Demokratikus Koalíció egyébként is a fiatalok érdekében politizál, legfontosabb ügyének az oktatást tekintve. S most be is bizonyítja, hogy megbecsül minket, fiatalokat, akik az idősebb politikusokkal együtt részt veszünk ebben az óriási munkában, amit az ország formálása jelent. Itt nem helyüket féltékenyen őrző ősbölények vannak a pozíciókban évtizedekig, kimozdíthatatlanul, hanem egy dinamikus, megújulni képes csapat.

A másik fele az üzenetnek a 32. helyezés: azt bizonyítja, hogy attól még, mert valaki fiatal, nem fognak előtte hasra esni. Volt már rá példa, hogy valakinek egyetlen érdeme az volt, hogy 19 éves volt, és érdemi teljesítmény nélkül emelkedett igen magasra igen hamar, nem is lett jó vége. Voltak, akik azt mondták, hogy ez kevés, és jobb helyezést kellett volna kapnom, mint fiatalnak, de nem értek velük egyet, mert a fiatalság önmagában nem elég. Itt bizony dolgozni kell mindenkinek, hogy előrejusson. Ezért is olyan sikeres ez a párt, ezért tudott két év alatt országos kiépítettségre szert tenni, ezért heverte ki az április hatodikai vereséget olyan gyorsan (és tartott többezer fős nagygyűlést az Egyetem téren következő héten) és ezért fog meglepően eredményt jó (már a külső szemlélőknek és a fujjogóknak) elérni a választásokon május 25-én.

Tehát büszke vagyok a 32. helyemre, mert kemény munka eredménye, egy olyan pártban, ahol elismerik az eredményeket és lehetőséget adnak a fiataloknak a bizonyításra. Jó itt lenni!  

A vereség, az vereség, ezt nem lehet letagadni. A választási rendszertől függetlenül a Fidesz több szavazatot kapott, mint az ellene létrejött szövetség. Lehet ezért bűnbakot keresni, vagy siránkozni, de én inkább átgondolom a DK helyzetét a választások fényében.

Először is nézzük meg mit veszítettünk! S ha ebbe belegondoltunk, mindjárt jobb lehet a kedvünk: nem vesztettünk semmit! Persze, ez jelentős részben azért van, mert nem is volt eddig semmink, ami nem baj, sőt, csak megedzett minket. Most pedig semmi veszteség nem ért minket, sőt, van némi esély arra, hogy meglegyen a régóta áhított frakció. Ha az meglesz, akkor már elégedettek lehetünk magunkkal, ha nem, akkor megy tovább az élet a szokásos módon. Nem lesz könnyebb, de nehezebb sem, igazából csak a büszkeségünket érte csapás.

Ennél mi már csak jobban járhatunk.

A másik, amit figyelembe ajánlok, az az, hogy mind ott voltunk aznap este. A DK-hoz tartozó jelentősebb vezetők, politikusok, de a művészek és értelmiségiek is, és jó sok fiatal. Senki nem lépett ki, nem voltak szilikatik, mindenki, aki remélhetett némi előnyt egy jó DK-s szerepléstől, a DK-ban maradt akkor is, amikor már nyilvánvalóvá vált a vereség és a frakció is minimum kétséges lett. Ennek pedig nagy jelentősége van. Ugyanis ezek szerint itt senki nem a pénzért és a hatalomért dolgozott, hanem hitből, őszintén. Hisznek egy szabad, európai, polgári Magyarországban, ahol mindenki az lehet, ami akar lenni és ahol a fent levők több felelősséget vállalnak, a lent levők pedig több lehetőséget kapnak. Márpedig tízezer emberrel, akik őszintén hisznek a DK-ban, ez a párt legyőzhetetlen.

Így indulhatunk neki az EP-választásoknak, ahol a DK önállóan méretteti meg magát. Végre lehetőség nyílik rá, hogy tényleg megmutassuk: mennyit is érünk!

Elgondolkodtam azon, hogy mi a Fidesz legnagyobb, legsúlyosabb, legjóvátehetetlenebb bűne, amit a magyar nemzet ellen elkövetett. Annyi van, nehéz kiválasztani. Aztán rájöttem. Rengeteg mindent tönkretettek, rengeteg mindent elloptak, rengeteg mindenkinek megkeserítették az életét. De rájöttem valamire. Minden bűnük, minden elbarmolásuk, minden ostoba hibájuk jóvátehető, vagy legalábbis kijavítható, egyet kivéve.

Elloptak, ami pénzt csak értek?! Ugyan, összespóroljuk újra!

Elvették emberek megélhetését a trafikmutyival, játékgépmutyival, cégek lenyúlásával?! Á, nem ügy, visszaadjuk nekik, esetleg kárpótlást (is) adunk.

Gigantikus stadionokat építettek fölöslegesen minden fűszál mellé?! Sag schon, majd legfeljebb ötven évig nem építünk újakat.

DE!

Az, amit az újabb generációknak okoztak, az oktatás lerombolása, centralizálása, az, hogy leterhelték a diákokat száraz adatokkal ahelyett, hogy gondolkodni tanítanák őket, tehát az a kár, amit a fiatalokban okoztak- azt már nem lehet helyrehozni. Négy (esetleg kettő) év hülyítését a fiatalok helyében nem lehet visszacsinálni. Nem tudjuk visszaadni azt a két évet, amíg baromságokat tanítottak nekik, túlterhelt és megfélemlített tanárok, és a kormány még jól meg is utáltatta velük az iskolát, mert az egész délutánt ott kellett tölteniük. És ez egy szörnyű dolog. Iszonyatos érzés, hogy nem tudjuk ezt helyrehozni, mert a félrenevelést nem lehet. Pedig a srácok sokkal jobbat érdemelnének. Ahogy egyébként mi mindannyian is.

Nem szabad hagynunk, hogy a nagyipari hülyítés tovább folyjon.

Ezért kell elzavarnunk ezt a kormányt most vasárnap. Kell, és lehetséges is: ha mindenki elmegy szavazni, akivel a Fidesz kicseszett, akkor akkorát fognak bukni, amekkorát még nem látott a világ.

Rajtunk múlik!

Egy magyar ember alkotott valamit, ami jó, ami ötletes, és ami a magyarságból (is) merítkezik. S mi történik? Elkezdenek hörögni a divatszittyák, mert a mű nem olyan dohszagú, ősmagyarkodó pózer giccs, amit a Szegedi Csanád fémjelezte Turul boltokban, a Szkítia könyvesboltokban, vagy a többi magyarságbizniszre szakosodott vállalkozásban árulnak zsákszámra. Tekintsünk el attól, hogy egyébként rengetegféle póló van ebben a kollekcióban, vadóc putyinostól Swarovski-átértelmezésen keresztül kereszt alakú távirányítóig (aki nem akad ki reflexből, hogy „júúúj, kereszténységgyalázás”, az itt elolvashatja, hogy mit akart ábrázolni vele a készítője), és nézzük csak a botrányt kavart pólókat!

Kossuth Lajos, Bartók Béla és más nemzeti nagyjaink képei szerepelnek a pólókon, Szent Korona alakú baseballsapkákkal (vagy baseballsapka alakú Szent Koronákkal?). Koby (így hívják az alkotót) más szemmel nézett rá egy nemzeti jelképre, mint az átlagemberek, és ez néhány átlag alatti embert mérhetetlenül felháborított. Ami engem meg feldühített. A rohadt életbe, van egy művész, aki sikerrel elegyíti a magyart és a modernt, aki képes valami újat csinálni valami borzasztó régiből, valaki, aki alkot, és divatossá teszi a magyar múltat és jelent! Erre a sok kis komplexusos, primitív senki, aki talán még egy nyilaskeresztet sem tudna rendesen megrajzolni, kiveri a balhét és bojkottot hirdet! Azért, mert nem tetszik nekik, hogy valaki esetleg máshogy (kreatívan, de nem degradálóan) viszonyul egy-egy jelképhez, mint amit ők egyedüli jónak elfogadnak. Provinciális birkák üldözik, mert nem bírják elviselni, hogy valaki tud valami újat mondani olyasmiről, amit ezek csak ismételgetni és ismételgetni tudnak, s ezzel súlyos sebet ütött eleve sérült egójukon. S ezek a bunkók akarják velünk elhitetni, hogy övék a jövő, ezek, akik a múlttal sem tudnak mit kezdeni, csak annyit, hogy régi sebekben forgatják az ujjukat valami perverz mazochista örömöt lelve ebben.

Eszembe jutnak Ady sorai, amit baloldalt gyakran osztanak meg, ugyanazokat a részeket kiemelve belőlük. Pedig szerintem a többi is érdekes, és most aktuálisabb az a rész, ahol ezt írja: „Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti.”

Bizony, megint ez van. Nem tudom, milyen a vallása, vagy a származása Kobynak, nem is érdekel, ahogy azokat sem, akik reflexből lezsidózzák, persze burkoltan. Kikiáltják magyarellenes liberálisnak, ajvékolnak magyargyalázásról, és a kommentelők reklamálnak, hogy bezzeg nem a menórával csinált ilyen képeket. Ez a sok provinciális kretén csak ennyire képes: lerántani mindenkit, akit tud, maga mellé a saját mocskába, és abban pancsolni büszkén. Eközben egy srác képes alkotni valami olyat, ami emlékezetes, és valószínűleg ezerszer nagyobb eredmény, mint amit a sok beszűkült barom valaha is ki tud préselni magából. S persze, igazából ez az az elviselhetetlen dolog, amit álhazafias indulat mögé kell rejteni.

Mert így a sok hazaffy felejtetheti magával és talán másokkal is azt a tényt, amivel szembesülniük a legszörnyűbb érzés: hogy ők senkik. Koby meg valaki.

Baromi jó pólókat csinált. Kár, hogy limitált széria és ehhez van árazva, vettem volna belőlük, nem is egyet...

http://444.hu/2014/03/15/demokratak-akik-ott-sem-voltak/

A baloldali ellenzék l’enfant terrible-je és a magyarság nagy reménysége, Szavas Koppány Bendegúz (Ond Kond Tas Huba Töhötöm) képviselőjelölt, a DK ifjúsági szervezetének szellemes kampányötleteiről is ismert elnöke egy darab szemceruza segítségével márciusi ifjúnak maszkírozva, mérsékelten korhű jelmezben adta elő aktualizált 12 pontját. Íme:

A Wikipédia a l'enfant terrible-ről:

However, the expression has drawn multiple usage in careers of art, fashion, music, and other creative arts. In these careers, it implies a successful "genius" who is very unorthodox, striking, and in some cases, offensive, or rebellious. Classically, one who "thumbs their nose" at the establishment, or challenges it.

Na ja.

Nemrégi hír, hogy a mutyikormány az államadósság elleni harcot elvesztette. Mit mondanak erre? Mivel tudják magukat menteni? Mert persze arra nem számíthatunk, hogy Orbán Viktor egyszer képes legyen férfiként viselkedni, és kiállni a nép elé azzal, hogy „bocs, ezt elkúrtuk, legközelebb jobban csináljuk, néha mi is elkövetünk hibát!”. Szóval, ha megírtam, hogy várhatóan mit NEM csinálnak, ha valamit elbarmolnak, maradt az, hogy várhatóan mit csinálnak, és hozzák a papírformát:

gyurcsányoznak.

Minden másra alkalmatlanok. Ezt tudják: riogatni azzal, hogy jön Gyurcsány, meg a rezsihazugsággal hülyíteni, aki hagyja magát. Miközben ez is átlátszó hazugság:

Gyurcsány kordában tudta tartani az államadósságot nyugdíjlenyúlás nélkül. Emellett, hogy kis hazánkat ne vágja teljesen tönkre a gazdasági világválság, felvett egy biztonsági védőhálóként funkcionáló IMF-kölcsönt, kedvező kamatozással. Mindezt úgy, hogy az ellenzék ott feküdt keresztbe, ahol tudotté és országos mértékű hecckampány folyt ellene, a frakció meg nehezen ment bele bármilyen komoly reformba.

Ezzel szemben mit csinált az Orbán-rezsim négy év alatt? Harcot hirdetett az államadósság ellen, beleírta ezt a Tákolmányába (persze, csak az utána következő ciklusokat érinti, nekik szabad eladósodni), ennek érdekében lenyúlta a jövőnknek félretett vagyonokat, koncertet szervezett, emellett minden ellenállást legyűrt, tehát gyakorlatilag azt csinálhatott, amit akart az egész országgal, hogy célját megvalósítsa. S közben büszkén kifizette az IMF-hitelt, kiváltva az olcsó hitelt drágára. Zseniális!

Mindennek ellenére csúcsot dönt az adósság, és négy év kormányzás után ezek a gerinctelen dilettánsok még mindig csak az előző kormányokra tudnak mutogatni.  Ezzel bebizonyították, hogy totálisan alkalmatlanok bárminemű felelősség viselésére, és Magyarországra nézvést szégyen, ha ilyen idiótákat hatalomban tart, akik még arra sem képesek, hogy szinten tartsák, nem, hogy csökkentsék az adósságot. Csak mutogatni tudnak a másikra, de azt nagyon, teli tüdőből, napi 24 órában.

Ezért kell április 6-án az Összefogásra szavazni, hogy végleg eltakarítsuk őket.

Áder János aláírta. A köztársasági elnök áldását adta az atommutyira, ezzel bebizonyítva, hogy egyes naiv reménykedők tévedtek: ő is csak egyik a sok fidesznyik közül. Egy szalmaszálat nem tett keresztbe azért, hogy megakadályozza hazánk eladósítását harminc+ évre Oroszországnak.

Ahogy a kormány eljárt, az nehezen védhető, ha egyáltalán. Nem is próbálják, ehelyett szokás szerint rágalmaznak, hazudnak és vádaskodnak. Természetesen megint panelekből áll a „mondanivalójuk”, amit alaposan szájába rágtak a papagájkommandónak. Körülbelül két mondatban összefoglalható az összes fideszes reakció az ellenzéki kritikákra.

1. Gyurcsánybajnai is üzletelt Putyinnal, most meg Putyin ellen beszélnek!
2. Gyurcsánybajnai is bővíteni akarta Paksot, most meg Paks bővítése ellen tüntetnek!

Esetleg idézik azt, amit Bayerzsót idézett, végtelenül sunyi módon levágva a felét Kovács Tibor nyilatkozatának a Déli Áramlat-szerződés kapcsán: „Kovács Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője úgy látja, sehol a világon, így Európában sem szokás ilyen tárgyalásokról az aláírás előtt információkat kiadni, mivel az idő előtti kiszivárgás rontotta volna a magyar kormány tárgyalási pozícióját.” – épp azt hagyja ki Bayer az idézetből (amit aztán átvesz például a Ténytár is), hogy Kovács Tibor a kormány nyitottságát dicsérte, amikor az a szokásos gyakorlattal SZEMBEN megengedte az ellenzéki képviselőknek, hogy titoktartási kötelezettség mellett megnézhessék a szerződést. Egyébként egy szavuk nem volt ellene. Szóval teljesen jogos és hiteles az ellenzék kritikája annak kapcsán, hogy a Fejlesztési Minisztérium tíz évig titokban tartja azt, hogy mire alapozva adósítja el a kormány Magyarországot Oroszországnak.

Ami a maradékot illeti, megpróbálom szájbarágósan elmagyarázni az Összefogás álláspontját, hogy még egy elit gépesített rezsiharcos is megértse. Kezdem azzal, mit NEM mondtunk:

• NEM mondtuk, hogy az oroszokkal üzletet kötni vétség lenne és a legvégsőkig elkerülendő. Valami hasonlóról Lázár János magyarázott anno, ha már a seggszáj a téma.
• NEM mondtuk azt sem, hogy az atomenergia ördögtől való lenne. Voltak ugyan, akik most tényleg Paks bővítése ellen tiltakoztak- de csak azok, akik ab ovo atomenergia-ellenesek voltak. Se Gyurcsány, se Bajnai, se Mesterházy nem volt köztük.

Szívesen várom a fideszesektől a fenti két állítást megcáfoló idézeteket, de ha ilyen nincs, akkor kéretik felhagyni ezzel a gyatra elmútnyócévezős vádaskodással!

Akkor mégis mi ellen tiltakozott a kormányváltók szövetsége? Röviden és frappánsan úgy írhatnám le: nem Putyin zavar minket, hanem a mutyi. De, hogy a Békemenetről szökött egyszerű pártkatonákkal is megértessem, ismét felsorolom:

• AZ A BAJ, hogy Orbán kiment Moszkvába és bárki megkérdezése vagy értesítése nélkül (kivéve legközelebbi hűséges ölebeit) aláírt egy szerződést, ami hazánkat évtizedekre lekötelezi egy keleti nagyhatalomnak.
• AZ A BAJ, hogy Orbán bárki megkérdezése nélkül döntött egy olyan kérdésben, ami Magyarország energetikai helyzetét évtizedekre meghatározza. Az is kétséges, hogy az energiastratégiák közül mennyi mérlegelés után jutott arra, hogy márpedig Paksot bővíteni kell és a megújuló energiaforrásokat háttérbe szorítják.
• AZ A BAJ, hogy ez az egész biznyisz eddig minimum 3000 milliárd forintjába fog kerülni a magyaroknak (ez a kezdeti becslés, ami drágább lesz, kamatokról nem beszélve). Ikonikus szám, nem igaz? Ennyi pénzt lopott el tőlünk a kormány nyugdíjvédelemre hivatkozva. Ennyit fogunk most az oroszoknak adni, ami azt jelenti, hogy ezt még az unokáink is fizetni fogják. Arról nem is beszélve, hogy hány százalékkal fogja ez megdobni az államadósságot, aminek a mostani kormány állítólag nagy ellensége. Hihetetlen, hogy milyen hanyagul képesek szakmányban szemen köpni korábbi önmagukat, közben hülyének nézve a választókat.
• Végezetül, bár nem akarok ördögöt falra festeni, de EZ IS BAJ: borítékolható, hogy a kivitelezés jelentős részét a Közgép „végzi” (ha egyáltalán végeznek valamit a pénz felmarkolásán és a feladatok alvállalkozóknak való kiosztásán kívül), vagyis az oroszoktól kapott kölcsön, amit évekig törleszthetünk, végül Simicskánál landol, szokás szerint.
• Már csak mellékesen említem meg, hogy megint hülyének vagyunk nézve úgy kollektíve: van képe a kormánymédiának és Lézerjaninak azt magyarázni, hogy ezzel csökken az energiafüggőség. Frászt! Az atomtól nem leszünk kevésbé függőek, viszont most még az oroszoktól is fogunk! Ez már tényleg #köszorbán !
• Plusz poén, hogy az egész Paks-bővítés csak 10 év múlva lenne esedékes, mert akkor állnak le a korábbi reaktorok, addig meg sok minden történhet az energiapiacon, ahol most is épp csökkennek az árak.

Remélem sikerült tisztázni az Összefogás álláspontját, és ha legközelebb valaki valahol a fent felsorolt marhaságokkal hozakodna elő egy vitában, annak elég lesz belinkelni ezt a bejegyzést, hosszadalmas magyarázás helyett. (Na nem mintha lenne eleve értelme győzködni egy vérfideszest, de persze a remény hal meg utoljára.)