Kedden (június 19-én) néhányan IDÉsek tettünk egy kis kiruccanást a csókakői Horthy-szoborhoz. A kaland izgalmasabb lett, mint vártuk, a visszhangja is nagyobb, és náci weboldalak a szokottnál is több hülyeséget hordtak össze az eseményekről. Hát úgy döntöttem, leírom pontosan, mi történt. Legalább nem kell újra és újra elmesélnem.
Fél ötkor indultunk Budapestről Kovács Alexszel, az IDE IT-ért felelős alelnökével és Polgári László Vincével, aki már korábban is sokszor fotózott a DK részére. Kb. fél hatkor érkeztünk meg a székesfehérvári plázához, ahol felszedtük kis csapatunk negyedik tagját. Őt nem nevezem meg, eddig egyedül az ő kilétét nem tudták felfedni a náci írszerzők, nem is olyan ügyesek, mint gondolnánk. A másik három "zsidó terrorista" adatait már nyilvánosságra hozták, azért is írtam ide a nevünket. A pláza parkolójában aztán előkészítettük a véleménynyilvánítás eszközeit: genothermekbe raktuk a zsidótörvényeket (mindegyik állott a címből, a kihirdetés dátumából, meg egy rövid összefoglalóból azt illetőleg, hogy miről szólt) plusz egy bibliai idézetet, aminek felmutatására a Nag Imre Társaság kért fel minket. (A szövege: "Lehetetlen, hogy botránkozás ne essék, de jaj annak, aki miatt esik!") Ezeket akartuk a szobor nyakába akasztani és aztán így lefényképezni, majd hazamenni és a képeket feltenni a Facebookra. Látható, hogy semmi rongálási szándékunk nem volt. Mi ugyanis, demokraták, nem rongálunk szobrot. Ezek is csak afféle tájékoztató papírlapok voltak, hogy emlékeztessék az embereket arra, ki is az, akinek itt szobra van. Egyébként vittünk még néhány olyan képet, ahol Horthy éppen nagyon jól elvan Hitlerrel (madarat tolláról, embert barátjáról), esetleg azzal lefotóztuk volna magunkat. Jó, őszinte leszek: ha nem felejtünk el szigszalagot hozni, akkor egy olyat is ráragasztunk a szoborra. Még mindig nem rongálás, bármikor le lehet venni.
Megérkeztünk így Csókakőre (útközben láttam egy kijelzőn, hogy épp 45 fok volt, hörr!) és leparkoltunk egy nyílt területnél a várba vezető út oldalában. Két tájvédelmi körzetes tábla pont eltakarta a szobrot, de én sejtettem, hogy ez lesz az a hely a kettős keresztekből és az ott grasszáló hat feketeruhás embernek látszó objektumból. Kiszállva és körülnézve megláttuk Horthyt, akiért jöttünk. Hogy elaltassuk a hat náci figyelmét, egy kicsit fotóztattuk magunkat a Miklós mellett levő Nagy-Magyarország-emléktáblánál (amire elég fura mód József Attila-idézet volt vésve). Ekkor odajött az egyik "farkaskölyök" és váltottunk néhány szót. Pontosan mit, arra nem emlékszem, csak arra, hogy elmondta, hogy az Új Magyar Gárdából vannak. (Pintér Sanyi, azt még miért nem oszlattátok fel?! Hát hogy lesz így közbiztonság?!)
A fényképezgetés után átmentünk a Horthy-szoborhoz, ahol szintén ácsorogtunk egy darabig, miközben a náci gyerek árgus szemekkel figyelt minket. Aztán egyszercsak előkaptuk a papírokat és elkezdtük a szobor nyakába aggatni. Kettőt sikerült, mielőtt letépték volna őket és körbevettek minket. Üvöltve követelték, hogy menjünk el onnan. Közöltem, hogy nem megyünk, mert ez közterület és nincs joguk megmondani, hogy mi hova menjünk. Erre elrángattak minket hangos zsidózás közepette. Rángatás közben a pólóm jobb ujja varrás mentén elszakadt. A francba is! Az a jobbik fekete pólóm volt! Szóval az Új Magyar Gárda jön nekem egy fekete pólóval! (Biztos bőven van nekik raktáron.) Miközben cibáltak, nyakló nélkül zsidóztak minket, közölték, hogy menjünk vissza Izraelbe. Sosem voltam ott. Mint később megtudtam (ott nem értem rá vele foglalkozni), Alexet fel is lökték.
Miután visszamentünk a kocsihoz, ők felsorakoztak egy sorba köztünk és a szobor között és azzal a szép üres tekintetükkel figyeltek bennünket. Mi meg felhívtuk a 107-en a megyei rendőrkapitányságot, hogy legyenek szívesek intézkedni, hiszen itt személyi szabadság korlátozása forog fenn. Többek között.
Érdekes epizód, hogy míg vártuk a rendőröket, a nácik is telefonálgattak. Mintha egy elcsípett mondatfoszlányban arról lett volna szó, hogy jönnek a rendőrök. Sanszos, hogy valaki leadta nekik a drótot.
Kisvártatva megérkezett egy rendőrautó három rendőrrel, akik a sorfalhoz közel parkoltak le. A feketeruhások egyből odasereglettek és fennhangon elkezdték magyarázni, hogy mi itt közbotrányt okozó magatartást tanúsítottunk és vigyenek el minket, aljas terrorista szoborrongálókat! Aztán mi is elmondtuk, mi történt, a rendőrök pedig elkezdtek mindenkit igazoltatni. A jobberek elkövették azt a hibát, hogy a letépett feliratokat a rendőröknek adták. Jó lesz az majd bűnjelnek- nekünk! Ezután a rangidős rendőr félrevonult telefonálni felettesért, mert egymaga nem mert döntést hozni. (Ez nagyon súlyos baj, ha a rendőr nem mer döntést hozni! Valamit kell kezdeni ezzel a helyzettel, mert így nem lehet hatékony a bűnüldözés és -megelőzés!). Eközben a sorfal visszaállt. Polgári Laci barátom és én megpróbáltunk szóba elegyedni a szélen álló, főkolomposszerű idősebb, vörösfejű gárdistával, hátha mégis ki tudunk nyerni belőle néhány intelligens megnyilvánulást. Laci a borvidékekről kérdezte őt, de nem válaszolt. Később közölte, hogy nem szándékozik olyan beteg értékrendű emberekkel szóba elegyedni, mint mi. Megkérdeztük, hogy mindenki beteg értékrendű-e, akinek más az értékrendje, mint az övé. Igen!- vágta rá. Innentől kezdve nem volt miről beszélni.
Miközben vártuk a felettes döntő szavát (illetve, hogy legyen valami), egyre több turbómagyar érkezett meg. Eközben egy kezdetektől ott ücsörgő szimpatizáns (csíkos pólóing volt rajta és zokniszandál, vágod?!) vagy ötször elpanaszolta, hogy ő eljött ide friss levegőt szívni és pihenni és lám, jövünk mi és elrontjuk a pihenését, sőt volt, hogy már terroristának is nevezett minket! A rendőrök sem maradtak erősítés nélkül: megérkezett előbb néhány egy-egy kocsiban, majd legvégül egy kisbusznyi rendőr, plexipajzzsal, könnygázzal.
Még mielőtt az első rendőri erősítés beérkezett volna, mi megbeszéltük az ottani rendőrökkel, hogy akkor mi feljelentést teszünk. Ekkor javasolta, hogy menjünk egyből a móri kapitányságra és tegyük meg ott, míg friss az élmény, majd ők elkísérnek minket oda a kocsijukkal. Igen ám, csak mikor mi beszálltunk, körbeállták az autónkat a nácik és fennhangon kezdtek el hőbörögni, hogy nehogy már csak úgy elmehessünk! ("Ez a magyar rendőrség?!" felkiáltásokkal) Ekkor én átültem a rendőrautóba, hogy úgy tűnjön, mintha előállítanának, de ez sem nyugtatta meg a kedélyeket, továbbra sem takarodott el onnan a csürhe. Sőt, egy idő után ott álltak szabályos sorfalban! A rendőrök meg nem mertek élni törvényadta felhatalmazásukkal és nem tessékelték őket odébb, jobb a békesség címszó alatt. (Most rajtam áll, hogy megkérdezzem: ez a magyar rendőrség?! Ez borzasztó teszetoszaság volt, ami csak bátorította őket!) Közben Alex is aggódott a kocsi miatt, ezért maradt a patthelyzet.
Amit végül az oldott fel, hogy hárman beültünk a rendőrautóba, Alex meg egymaga vitte a kocsit, mellette két rendőrrel (köztük egy nagyon helyes rendőrlánnyal, a mázlista!). Erre már balra átot vezényeltek a gárdisták és elmasíroztak a vár felé. Biztos egy kis esti várnézés! Így azt érezhették a jobberek, hogy győzelmet arattak- és a francba is, van benne valami! Elvégre a rendőrök meghunyászkodtak előttük! És még csak az sem mentség, hogy nem volt felettes aki parancsot adott volna! Hozzon döntést a rangidős, azért rangidős! Egyértelműen az volt a dolguk, hogy minket megvédjenek a csőcseléktől!
Végül így jutottunk el a móri rendőrkapitányságra, ahol annak rendje és módja szerint felvették a jegyzőkönyvet és megtettük a feljelentést, majd hajnali negyed háromkor végre visszaérkeztünk Budapestre. Ahol megláttam a neten, hogy a kurucinfó meg a szentkoronarádió miket írt rólunk. Pesze, zsidóztak, az nem új. De az volt a vicces, hogy egymástól vették át a hülyeségeket! Például, hogy festékkel és héber feliratú táblákkal fogtak el minket (fentebb vázoltam, miért nem volt nálunk festék, héberül meg egyikőnk sem tud, legjobb tudomásom szerint), illetve azt is írták, hogy megkötöztek. Na ez akkora baromság, hogy már tényleg érdekel, honnan szedték! De nem baj. Minél több nácit bosszantunk fel minél jobban, annál elégedettebb vagyok munkásságommal.
Számomra tanulságos volt az út. Megtanultam két fontos dolgot a gárdistákról/nácikról. Először is azt, hogy végtelenül sunyik: és zsidóztak bőszen, őszintén és felszabadultan, mikor nem volt ott más, de amint megjelentek a rendőrök, mintaállampolgárokká vedlettek át és zsidózni is csak burkoltan zsidóztak. A főkolomposuk megjegyzést tett a "fajtámra", mire megkérdeztem, milyen fajtára gondol többször is. Ő csak annyit mondott, hogy tudom én azt nagyon jól, mindenki tudja!- hát ennyit a gárdistabecsületről!
Másik fő tulajdonságuk pedig, hogy olyan sötétek, hogy a Negro világít a szájukban! Egyik vagy lezsidózott, vagy megkérdezte, hogy milyen magyar vagyok (már nem emlékszem pontosan), mire azt mondtam, hogy jász vagyok. Fél másodperc kihagyás után elkezdett hőbörögni: "Akkor menjél vissza a jászokhoz, mert ez az én országom, a mi országunk, a magyaroké!" Kedvem lett volna megkérdezni, hogy "Ember, tudod, hol a Jászság?!" de akkor már ott volt egy rendőr és rá való tekintettel nem "szítottam tovább a feszültséget".
Hát így történt az eset. Jó munkát végeztünk, a hat kis sötét érdekes pernek néz elébe. Én pedig megígérhetem, hogy egy Horthy-szobor sem marad "szűzen"!
Utolsó kommentek