Régebben a szociálliberális szót egyszerűen a szocialista és liberális pártok koalíciójára használták itt Magyarországon, bele sem gondolva, hogy mit jelentene a szociálliberalizmus, ha definiálni próbálnánk. Pedig a logika azt diktálná, hogy ha van szociálliberális, akkor kell lennie szociálliberalizmusnak, amely ideológiából a szociálliberálisok merítik az irányt politikájukhoz. De mi lehet az a szociálliberalizmus? Biztos nem az, ami külföldön, mert Magyarországon tök más minden politikai irány és ideológia, mint amit máshol jelent. Nekem van erről egy elképzelésem, amihez viszont messziről vezet az út, mert először az előtörténetet kell megfogalmazni:
A Föld boldogabbik (hívják úgyis: Nyugat-Európa) felén általában három nagyobb párt irányítja a nagypolitikát: rendszerint egy baloldali, szociáldemokrata párt az egyik oldalon, egy konzervatív a másik oldalon és valahol köztük, mérleg nyelveként, a liberálisok. Plusz apróbb pártok (zöldek), amelyek néha felkavarják az állóvizet, ha a két nagy párt közül nem tud egyik sem abszolút többséget szerezni, még a közbülső segítségével sem.
Hagyományosan a konzervatívok konzervatív társadalompolitika (ma már inkább fontolva haladás) mellett jobboldali, vagyis piacpárti, kisebb államra törekvő gazdaságpolitikát folytatnak. A szociáldemokraták pedig egyenlősítő, baloldali, etatistább, nagyobb újraelosztással járó gazdaságpolitika mellett rendszerint liberálisabb társadalompolitikát követnek, ami levezethető az egyenlősítő attitűdjükből, gondoljuk csak a melegek házassági jogegyenlősítésére. A liberálisok pedig szabadpiaci gazdaságpolitika mellett a szabad társadalom hívei, vagyis választhatnak, hogy gazdaságpolitikai (konzervatívok) vagy társadalompolitikai (szocdemek) alapon állnak oda egyik vagy másik párthoz, biztosítva nekik a kormányzáshoz szükséges többséget.
Fent elmondottakból látszik, hogy a liberális pártok eredendően jobboldaliak, hiszen a szabadság hívei, azt pedig szerintük kisebb szabályozás, kevesebb állam útján lehet könnyebben elérni.
Ehhez képest mi a helyzet Magyarországon? Régi panasz, hogy nincs egy rendes, valódi jobboldali párt. Az a helyzet, hogy egyszerűen nem mernek jobboldaliak lenni a politikusok. Sajnos 40 év szocialista (a sok irány közül a rosszabbik fajtából, mondhatnánk kommunistát is) kormányzás után a nép hozzászokott az alanyi jogon járó szolgáltatásokhoz és juttatásokhoz- oktatás, gyógyellátás, nyugdíj. Negyven év alatt a pártállam, az állampárt segítségével leépített majdnem minden önálló kezdeményezést, és polgári tartást. A polgárság asszimilálódott, vagy alámerült és kibekkelt, megtartva otthon az allűrjeit, amiket áthozott magával a rendszerváltás utánra is (vasárnapi ebéd kiöltözve, et cetera). A valódi polgári erényeket azonban, ha azok egyáltalán megvoltak (erős kételyeim vannak pl. a volt dzsentriket illetően), mint az önállóság, az adózási morál, a politikai öntudat- elhagyták valahol útközben. Negyven év alatt a magyarok többségéből alattvalót neveltek.
Magyarországon ma minden politikai tábor hívei, kevés kivételtől eltekintve, baloldali politikát várnak el, legfeljebb nem vallják be. Ne tévesszen meg senkit az egykulcsos adó: a Fidesz legalább olyan etatista, mint Kádár. Az MSZP nem szorul magyarázatra, a Jobbik Fidesz-turbó, az LMP meg- csak annyit mondok: alapjövedelem. Nem lehet ezért őket kárhoztatni: a népből, a népért, a nép által nyerik felhatalmazásukat, kénytelenek hát úgy táncolni, ahogy a nép fütyül. (Már ha egyáltalán dallamot fütyül az a nép, és nem az egész politikára fütyül, amivel, őszintén szólva, magával szúr ki). Mivel lényegében ma Magyarországon nincsen valódi, széleskörű polgárság (ami leginkább a középosztályból nőhet ki, amit most erodál a Fidesz maffiaállama a csókosokat felemelve, a többit letarolva), ezért nincsen elég talaja egy valódi jobboldali politikának, legyen az konzervatív (ha nem muszáj, szerintem ne legyen) vagy liberális. Hiszen a jobboldal az egyéni törekvésre helyezi a hangsúlyt, arra, hogy mindenki vállaljon felelősséget maga iránt, és csak a kereteket teremtsük meg ahhoz, hogy a tehetség kibontakozhasson!
A magyar társadalom ma nincs ilyenre felkészülve, még egy rendes polgári jobboldali pártra sem, nemhogy egy valódi polgári liberális politikára. Pedig ahhoz, hogy a sikeres és jómódú nemzetek közé csatlakozhassunk, kell egy széles középosztály, törekvő polgárokkal, akik a gazdaságot fenn tudják tartani, magas hozzáadott értékükkel és kevés támogatásigényükkel.
Hogy lehet ezt elérni? Itt jön képbe a szociálliberalizmus. Az én olvasatomban a szociálliberalizmus nem, mint kiforrott eszme van jelen, hanem mint hozzáállás. Az a hozzáállás, hogy a társadalmat át kell vezetni az alattvalói, homo kádáricusi világból egy polgári világba, ahol működőképes lehet egy rendes liberalizmus (és itt most nem a fideszesek és jobbikosok által rettegett melegfelvonulós, píszí liberalizmusról beszélek, hanem arról, amire azok gondolnak, akik azt magyarázzák, hogy a modern demokrácia és a liberalizmus nem elválasztható egymástól). Az a célmeghatározás röviden és primitíven, hogy építsünk fel egy liberális társadalmat, de addig se haljon éhen senki.
Ez azonban nem megy egyik napról a másikra. Apró lépésenként kell hozzászoktatni az embereket (ekkor még alattvalókat, később reménybeli polgárokat) arra, hogy semmi sincs ingyen. Ki kell fizetni az orvosokat, tanárokat, tankönyveket, katétereket, meg félre kell tenni nyugdíjra. Ebből a szempontból pl. a vizitdíj és a tandíj tipikus szociálliberális intézkedések: az emberek hozzászoknak, hogy valamiért fizetni kell, érzik, hogy nincsen ingyen- és akkor már el is várnak szolgáltatást cserébe a pénzükért, ami az öntudatossághoz ad hozzá. Viszont fontos megjegyezni: az internetadó olyasmit adóztatna meg, amit már egyszer kifizetett a fogyasztó, ráadásul az internet pont segíthet terjeszteni a polgári eszméket, segít az embereknek tanulni, megmutatja a nemzetközi példákat, ezért azt a nemzet felemelkedését szem előtt tartó kormány nem sarcolja meg!
Természetesen a hiányzó pénzt elő lehetne teremteni TB-járuléknöveléssel vagy magasabb ÁFÁval- de nem csak a sarcolás a cél itt, hanem a társadalom finom, óvatos formálása, generációról generációra. Ugyanis aki azt mondja, hogy egy kormánynak nem dolga formálni a társadalmat, mert az úgy jó, ahogy van- az hazudik, vagy magának, vagy a társadalomnak, hogy behízelegje magát a kegyébe (mint teszi azt Orbán). Aki pedig azt mondja, hogy a társadalmat nem lehet csak úgy egyből megváltoztatni, annak van igazsága, de kishitű és nem érti a lényeget: igen, ez csak generációról generációra mehet- de el kell indulni az úton és a következő és azt követő kormányt is arra kell biztatni, hogy folytassa a megkezdett munkát, hogy ha lassan is, de haladhasson a társadalom egy vízió felé. Akinek nem elég, hogy beindíthat olyan folyamatokat, amik talán az ő halála után érnek végleg be- az ne akarjon kormányra kerülni. Mert ma Magyarországon, a 21. század elején arról szól a szociálliberalizmus, hogy egy posztszocialista zárványból egy liberális demokráciát formáljunk.
Ebben az értelemben nyugodt szívvel hagyom magam szociálliberálisnak nevezni.
Utolsó kommentek